Alsóörs 750 éves múltját ünnepelték (veol.hu)

A balatoni községre jellemző vörös homokkőbe vésett gondolatokkal emléktáblát avattak a községházánál abból az alkalomból szombaton, hogy 750 éves múltra tekint vissza Alsóörs.

 

A település gazdag múltját idézte fel beszédében Kontrát Károly országgyűlési képviselő az október elsejei ünnepségen, majd hozzátette, Alsóörs méltó arra, hogy továbbra is a magyar nemzet fontos részeként építse a jövőjét oly módon, hogy megőrzi értékeit és tiszteletet ad az elődöknek – tudósít a veol.hu.

A képviselő gyönyörű településnek nevezte a községet, ahol az emberek szívesen fogadják a vendégeket. Mindent megtesznek azért, hogy boldoguljanak, jól érezzék magukat, békességben, biztonságban, szeretetben, együttműködve éljenek. Nagyon fontos az anyagi gyarapodás, a fejlődés is, melyre az elmúlt tíz évben sok példa adódott a községben. Hebling Zsolt polgármester elismeréssel beszélt Alsóörs összetartó közösségéről, külön szólt a 750 éves múltat idéző rendezvényeikről.

Az emlékkő életünket mindig is meghatározó 300 millió éves kőzetből, permi vörös homokkőből készült, Novák Gergely faragó mester munkája, melyre Albrecht Sándor helytörténész, újságíró gondolatát vésték, fogalmazott a polgármester, majd idézte az emlékkő üzenetét: „Emlékezünk falualapító, otthonteremtő, közösségépítő elődeink, több évszázados történelmi helytállására, a hálás utódok főhajtásával”. Közölte, a háromnegyed évezred alatt, az 1272 évből származó okirat születése óta, amely egy szőlőterület adás-vételét rögzíti a Balaton és a Római út között, valamint a mostani időkig, olyan kincsestár jött létre, amelyre méltán büszkék lehetnek. Az örökség gazdag, rengeteg írás, könyv, kép, fénykép, film idézi a különféle időszakokat. Sokat fejlődött minden, köszönhetően elődöknek, de megmaradt olyannak Alsóörs, amilyennek rajongva szeretjük, ahol biztonságban, remek, békés közösségben, jó szándékú emberekkel, egymást tisztelve, segítve jó élni, ahogy régen is volt. Folytatjuk elődeink küldetését, vigyázunk falunkra, mondta Hebling Zsolt.

A köszöntők után a szónokok leleplezték az emlékkövet, majd a polgármester ajándékot adott át a kő és a rajta lévő gondolatok alkotóinak. A művelődési házban átadták az Alsóörsért elismerést. Ezt vehette át Lehner Mária nyugalmazott címzetes főjegyző, Segesdi Ferencné nyugalmazott óvodavezető, Csiszár Lászlóné nyugalmazott iskolaigazgató-helyettes, Böhm László Tiborné, civil közösség alapító és vezető, volt képviselő, Nemes István nyugalmazott intézményvezető-helyettes, volt képviselő, Vörösmarty Mihály korábbi alpolgármester, civil szervezet vezető és Bardóczi Miklós főorvos, képviselő, aki három évtizede háziorvos. Kiállítást nyitottak helyi alkotók műveiből a művelődési házban, ahol óvodások, iskolások, szépkorúak és Dömök Elíz szép műsort adott, a térzenéről a balatonfüredi fúvószenekar gondoskodott, A vasárnap ünnepi szentmisével kezdődött a katolikus templomban, majd istentiszteleten vehettek részt a hívek a református műemléktemplomban.