Alku az idővel? — Callmeyer Ferenc eltűnő balatoni hagyatéka (epiteszforum.hu)

Folytatódik Wettstein Domonkos Szezonális örökség című, a Balaton-part 20. századi építészeti örökségével és annak mai kérdéseivel foglalkozó sorozata. A Balaton környékének jellegzetes építészeti identitása a többnyire kontrollálatlan befektetői érdekek következtében és az átfogó, összetett regionális stratégia hiányában eltűnni látszik. Az örökség kritikai számbavételén keresztül, diskurzus generálásával talán még mérsékelhető ez a folyamat – írja az epiteszforum.hu.

.

Callmeyer Ferenc a hatvanas évekbeli Balaton-fejlesztés egyik kritikai tónusú alkotója volt. A nyolcvanas évek közepén bizarr megbízást kapott korábbi épülete, a badacsonyi Tátika áttervezésére, amikor is az egykoron nyugat-német turisták minőségi kiszolgálására tervezett éttermet az időközben megváltozó turisztikai perspektívához kellett igazítania. A megbízók az emeleti panorámás cukrászda helyére night clubot szerettek volna, ami a két szint eredeti belső térkapcsolatának elbontásával járt. Callmeyer az új narancssárga külső lépcsőket az épület koordináta-rendszeréhez képest 45 fokban elforgatta, az utólagos beavatkozás karakteresen elkülönül az eredeti fehér épülettömegtől. Mozdulatával az időt is beemelte az alkotás értelmezésébe, a modern épület rétegzett képe saját átalakulását is tematizálja.

Callmeyer Ferenc az ősszel távozott közölünk. Balatoni hagyatékának sorsa a modern építészeti örökség kezelésének dilemmáira is rámutat. Hogyan kezelhetjük autentikusan a korszak hagyatékát? Saját alkotói vívódása, eredeti építészeti koncepciójának feláldozása és továbbértelmezése az utókor számára is tanulságos lehet. De megalkuvást jelent-e egy modern épület továbbtervezése? Az eredetileg csak idényjellegű használatra tervezett törékeny szerkezetek megőrizhetőek-e, mint kimerevített pillanat az időben? A kipreparált állapottal pedig nem veszik-e el az eredeti, korszakos használatból fakadó atmoszférája? Mindez persze az utóbbi időben lezajló értetlen beavatkozásokra sem adhat mentséget… Ebben a szubjektív hagyatéki leltárban az utókorra hagyott épületeket nézzük végig, mit is jelenthet számunkra ez a szezonális örökség?

A cikk folytatása fotókkal itt érhető el.