Albérletárak Balatonfüreden és Siófokon

A balatoni albérletárak alakulását vizsgálta az Ingatlannet.hu Balatonfüreden és Siófokon. Az ingatlanhirdető- és keresőportál korábbi elemzéséből kiderült, hogy a balatoni ingatlanpiac a járványidőszak alatt is tartotta a magas árait, sőt egyre drágább lett az idő előrehaladtával. A balatoni albérletárakat kezdetben kicsit lenyomta a járvány, de már erre a piacra is a drágulás jellemző.  

 

Hazai viszonylatokban a Balatonon sohasem voltak alacsonyak az eladási árak, és ugyanígy a bérleti díjak sem. Ez a koronavírus harmadik hullámára sem változott meg, továbbra is jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a vásárlóknak, bérlőknek.

Bár a vírus megjelenése után volt némi áresés a balatoni albérletpiacon, összességében inkább drágulás következett be. Például Siófokon 2020 áprilisában még átlagosan 2700 forintért lehetett egyetlen négyzetmétert bérelni addig egy évvel később már 3100 forintot kértek el a tulajdonosok.

Balatonfüreden még rosszabb volt a bérlők helyzete. A magyarok kedvelt üdülőhelyén ugyanis egy év alatt átlag 3500 forintról 5400 forintra növekedett egyetlen négyzetméternek a bérleti díja. Ez egy 50 m2 alapterületű bérlemény esetében majdnem 100 ezer forintos havi emelkedést jelent.

 

 

Idén még lehetnek alacsonyabbak a bérleti díjak?

A Balatonon valószínűleg nem – az Ingatlannet.hu véleménye szerint. Kiadó lakások tekintetében árcsökkenésre és stagnálásra inkább Budapest belső és átmeneti kerületeiben számíthatunk. Viszont itt is csak akkor lesznek tartósan alacsonyabbak a bérleti díjak, ha szeptemberben sem áll teljesen vissza az offline oktatás és marad a home office is.

A szakértők előrejelzései szerint a fővárossal szemben a balatoni albérletárak továbbra is tartani fogják az árszínvonalukat. Ennek oka, hogy a korlátozások enyhítésével egyre élénkebb lesz a kereslet a belföldi turizmus célpontjainak számító városokban – tehát a Balaton környéki városokban is. A növekvő kereslettel egyidejűleg pedig az árak is emelkedhetnek.

 

Megéri a Balatonon ingatlanba fektetni?

Az egyre magasabb bérleti díjakat elnézve felmerülhet az ingatlanbefektetés kérdése. Vajon megéri a Balatonon lakást vásárolni és kiadni? Mennyi idő után térülne meg a pénzünk?

Az, hogy mennyi idő alatt térül meg a befektetett összeg, sok mindentől függ. Példának okán, Balatonfüreden egy 50 m2 alapterületű lakás átlagos eladási ára idén áprilisban 51 millió forint volt, míg egy ugyanekkora lakást 270 ezer forintért lehetett kivenni. Ezekkel az átlagárakkal számolva tehát 16 év lenne a megtérülési idő.

Ha pedig nem kiadni, hanem eladni szeretnénk a balatoni lakásunkat, házunkat, akkor is megérheti a befektetés. Az Ingatlannet.hu statisztikai adatai alapján a legtöbb balatoni lakóingatlan átlagára folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. A közeljövőben pedig még a koronavírus ellenére is további drágulásra számíthatunk. Így ha valaki kellő mennyiségű tőkével rendelkezik, érdemes lehet itt ingatlanba fektetnie a pénzét – az Ingatlannet.hu elemzői szerint.