Kimondták: jogsértőek a hangos fesztiválok

A jövő nemzedékek szószólója, Dr. Bándi Gyula a szabadtéri fesztiválok hanghatásainak szabályozási problémáiról adott ki közleményt kedden. Megállapítása szerint a zajos rendezvények miatt több esetben is sérült az emberek egészséges környezethez, valamint jogbiztonsághoz való joga. Ezért az agrárminisztert jogalkotási lépésekre, az érintett önkormányzatokat a helyi rendeletek módosítására kérte fel.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által kiadott közlemény szerint a Balaton és a Velencei tó mellett, a Szigeten, valamint a debreceni Nagyerdőben tartott fesztiválok átfogó vizsgálatában a jogi szabályozás hiányosságait, a zajterhelési határértékek problémáit, a helyi zajvédelmi szabályok elégtelenségét, egy esetben pedig a hatósági eljárás ellentmondását állapították meg.

A szabadtéri zenei fesztiválok zavaró hanghatásai miatt nemcsak a közelben lakók, hanem a rendezvények helyszínétől távolabb – akár a Balaton, a Velencei tó vagy a Duna túlsó partján és egyes fővárosi kerületekben – élők is jelentős számban küldtek panaszokat a hatóságoknak és az alapvető jogok biztosának hivatala részére.

A szószóló az egybehangzó tartalmú beadványok nyomán indított eljárást, amely az elmúlt években megrendezett SZIGET Fesztivál, a Balaton Sound, a  Strand-B.My Lake, az EFOTT, az Agárdi Popstrand, és a nagyerdei Campus Fesztivál zajhatásaira és a rájuk vonatkozó szabályozás ellentmondásainak vizsgálatára is kiterjedt – áll az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által kiadott közleményben.

 

A jelentés megállapításai

Az MTI közlése szerint a jelentés megállapította, hogy a fesztiválok zajvédelmi szabályozása eltérő rendelkezéseket tartalmaz aszerint, hogy az adott helyszín közterületnek minősül-e. Ha egy szabadtéri fesztivált csak részben vagy esetleg nem közterületen rendeznek meg, arra a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló kormányrendelet az irányadó, ha viszont kizárólagosan közterületen, akkor a központi szabályok nem vonatkoznak rá, csupán az adott helyi önkormányzat zajvédelmi rendelete.
A helyi rendelet tényleges korlátja ugyanakkor a település közigazgatási határa; ha egy fesztivál zajvédelmi hatásterülete más településeket is érint, akkor a helyi rendelet a „határon túli” zajhatásokra már nem vonatkozik. A helyi rendeletben kijelölt zajvédelmi hatóság tehát a település közigazgatási határain kívül nem ellenőrizheti a zaj mértékét.
A jövő nemzedékek szószólója szerint a szabályozás kettősségéből fakadó ellentmondások, valamint a gyakorlatban is megmutatkozó hiányosságai sértik a jogbiztonság elvét és az egészséges környezethez való jogot.
További probléma, hogy a távolabbi területeken a zenei fesztiválok hanghatásainak alacsony és metrikusan ismétlődő, úgynevezett szubbasszus frekvenciája okoz zavaró hatást, és a hatályos szabályozásban ennek figyelembevétele nem érvényesül megfelelőképpen – tették hozzá.
A jelentés rámutatott arra is, hogy egyes, kizárólag vagy részben közterületi szabadtéri zenei fesztiválok esetén a helyi zajvédelmi hatóság az engedély megadásakor a jogszabályban megengedettnél magasabb, „kedvezményes” határértékeket állapított meg, noha a jogszabály szerint ezek csak a nem közterületen megtartott alkalmi rendezvényekre vonatkoznak.