Aláírásgyűjtésbe kezdett a NABE a jetskik és hyperjet balatoni engedélyezése ellen

Aláírásgyűjtésbe kezdett a Nők a Balatonért Egyesület (NABE), amely petíciójában a vízi-közlekedési törvény módosítását kezdeményezi a jetskik és a hyperjet megjelenése miatt, kérve a nagy sebességű közlekedés tiltását a Balatonon.

 

A petíció szövege változtatás nélkül:

 

Nem kellenek a Balatonra száguldozó vízijárművek, se jetski, se hyperjet!

2018 őszén röppent föl a hír, hamarosan elektromos jetskik árasztják el a Balatont. A Narke cég fejlesztette ki a 4 méter hosszú sporteszközt, amely 55 kilométer/órás sebességgel képes száguldani. A balatoniak, helyiek és nyaralók tiltakoztak, újságban, TV-ben, rádióban. Petícióban kértük a törvényhozókat, hogy módosítsák a víziközlekedésről szóló törvényt. Maradjon a Balaton a strandolóké, vitorlázóké, horgászoké, a szép tájban gyönyörködő, nyugalmat kereső pihenni vágyóké.

A petíció kétezer aláírója Schmuck Erzsébethez, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnökéhez fordult, aki benyújtott egy törvénymódosító javaslatot, amely szerint a jelenlegi, belső égésű motorokra vonatkozó tiltás terjedjen ki az elektormotorokra is. Az indokolás kézenfekvő. Amikor évtizedekkel ezelőtt megszületett a belső égésű motorokra vonatkozó tiltás, nem gondolhattak arra, hogy egyszer majd lehetővé válik az elektromos meghajtás. Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága nem támogatta a javaslatot (a teljes tiltást), bár a vitában a képviselők elismerték, hogy a probléma valós.

2019 nyarán romlott a helyzet. Megjelent Siófokon a hyperjet. 24-en férnek el benne, dízelmotor hajtja, 90 kilométer/óra sebességgel száguld, és merüléses attrakciókra is képes. „Extrémsport, 30 perces tömény adrenalin”, dicsérte járművét a tulajdonos, Koller Tibor siófoki vállalkozó a médiában. A siófokiak, a nyaralók, a horgászok és a vitorlázók más véleményen vannak. Elviselhetetlenül zajos, a nagy sebesség és a nagy hullámok balesetveszélyesek. A dízelmotor szennyezi a vizet, fölkavarja az iszapot, menekülnek a halak és a madarak. Az emberek jogos fölháborodása nőtt, mikor kiderült, a hyperjet semmiféle engedéllyel nem rendelkezik.

Az aláírók, a Balaton és a balatoni turizmus érdekében, azt kérik a törvényalkotóktól, hogy módosítsák a víziközlekedésről szóló törvényt, egyértelművé téve, hogy a tavon a nagy sebesség tilos. Azt is kérjük, hogy a megoldás ne sebességkorlátozó táblák kihelyezése legyen, mert ez a törvényszegésre hajlamosakra csak kevéssé hat. Mondja ki a törvény, hogy csak korlátozott sebességet lehetővé tevő motorokat lehet a balatoni csónakokra és hajókra fölszerelni. A sebességkorlát meghatározásához ajánljuk a balatoni nagy kirándulóhajók sebességét.

Maradjon a Balaton „családi paradicsom”!”