Akváriumban a Balaton – új látványosság Tihanyban (Tihanyi Visszhang)

A névadó hal ugyan egyelőre nem látható, de az egy hónapja nyílt Garda Akvárium így is impozáns. Huszonhárom féle hal, tizenöt akváriumban, több mint húszezer liter víz és sok információ az érintőképernyős táblákon. Magánberuházásban valósult megkét év alatt az új látványosság a településen-  számolt be legújabb számában a Tihanyi Visszhang.

 

A névadó hal ugyan egyelőre nem látható, de az egy hónapja nyílt Garda Akvárium így is impozáns. Huszonhárom féle hal, tizenöt akváriumban, több mint húszezer liter víz és sok információ az érintőképernyős táblákon. Elénk tárul a Balaton vízalatti élővilága, kis túlzással csak azok a halak nincsenek itt, amelyek nem tarthatók zárt medencében vagy látványuk teljesen érdektelen.

– Nem volt kérdés az elnevezés. Viszont rendkívül nehéz akváriumban gardát tartani, nem is tudok erre példát. Kísérleteztem én is, de egyszerűen nem tűrik a stresszt. De nem tettem le róla, az a szándékom, hogy itt elsőként bemutatjuk majd ezt a halfajtát, mégpedig úgy, hogy ivadékokat telepítek egy akváriumba. Abban bízom, így tudnak akklimatizálódni – fogalmaz Kovács Péter, a látogatóközpont vezetője.

A Tihanyban élő, végzettsége szerint halász, szereti és ismeri a halakat, elmondása szerint gyerekkora óta horgászik, tulajdonképpen innen az affinitás.

– Itt még a gyakorló horgászok is rácsodálkoznak a halakra, hiszen azt soha nem láthatjuk, hogyan táplálkoznak, vagy éppen viselkednek egymással. A két balin itt nálunk szinte szerelmesek, gyönyörű, ahogy együtt úsznak – mondja Kovács Péter, aki nagy átéléssel beszél a legmodernebb eszközökkel felszerel akváriumokról és a bennük helyet kapó halakról.

Egy teljesen romos épületből, magánberuházás révén két év alatt épült meg a Garda Akvárium és szomszédságában a cukrászda. A 15 édesvízi akváriumban megtalálhatók a közismert és ritkán látott halfajok egyaránt. Van néhány, amely nem honos a Balatonban, de az elsődleges cél mégiscsak a tó vízi élővilágának bemutatása.

Összesen 150 darab hal látható, a legtekintélyesebb kétségkívül a 16 kilogrammos harcsa, de az albínó kecsegék, a rendkívül agresszív naphal és az elegáns csuka is vonzza a tekinteteket. Érintőképernyős táblák segítségével az akváriumokban látható halfajtákról részletes információk olvashatók, a gyerekeknek külön sarok készül és lesz filmvetítés is. Fontos, hogy a látogatók a Balaton vízi élővilágának megismerése mellett, kapjanak egy olyan élményt, benyomást, ami miatt aztán természetes lesz számukra az élővilág megóvása. A tavat ne csak fürdővíznek tekintsük, hanem tudatosuljon mindenkiben, hogy egy szép, sokszínű, gazdag természeti kincs, amelyre vigyáznunk kell.           – Egyszer kell jól beállítani az akváriumok vizét, aztán a mikro organizmusok, a gombák, baktériumok már életben tartják a vizet, ami csak annyiban különbözik a Balatontól, hogy nem éri napfény, így kristálytiszta marad. Vannak terveim, folyamatosan bővül majd a látnivaló. A már említett garda telepítés mellett szeretnék menyhalat is tartani, ezek a pisztrángok mellé kerülnének, mert számukra is hűtött víz kell. A márnát is szeretném bemutatni, bár nem honos a Balatonban, azért előfordul a tóban, de annyire szép hal, hogy itt a helye – mondja Kovács Péter, aki a tihanyiakat kedvezményes jegyárral várja.