Akár 500 megabit is lehet a mobilnet a Balatonnál (24.hu)

A nyári szezonban átlagban öt-hétszeresére, de a legnépszerűbb helyeken akár tízszeresére nőhet a Balatonnál mobilozók száma. Ilyenkor az országos mobilforgalom több mint 10%-a ebben a térségben keletkezik, ezért a Balaton és környéke a nyári hónapokban nem csupán turisztikai, hanem távközlési szempontból is kiemelt fontosságú terület. A minden évben kihívást jelentő növekedésre idén a Telenor 13 új bázisállomással, illetve frekvenciasávok összefogásával készült.

A Balaton parti településeken élő közel 140 ezer ember számára a Telenor 96%-os mobilhálózati lefedettséget biztosít, viszont a „magyar tengernél” júniustól augusztus végéig egy zsúfolt napon átlagosan öt-hétszeresére nő a mobilhálózati forgalom egy átlagos, téli naphoz képest. Az adatforgalmi szezonalitás szempontjából kiemelkedő települések közül a sokak által kedvelt Csopakon például tizenötször annyi adat megy át a cég hálózatán a nyári szezon egy napján, mint egy februári hétköznapon.

Zamárdi, 2017. július 7. Fiatalok a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban 2017. július 7-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Nyáron, főleg a fesztiválok idején akár a tízszeresere is nőhet a mobilozók száma a Balatonon (Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)

Magyarország egyetlen térségében sem mérhető ilyen mértékű forgalomnövekedés; a három hónap alatt a balatoni régió a teljes országos forgalom több mint 10%-át generálja. A felhasználók ilyenkor a balatoni településeken közel 20 terabájt adatot forgalmaznak, és százezres nagyságrendben küldenek és fogadnak SMS-t . Ez a szezonális terhelés évről évre növekszik, akár a duplájára, és a Telenor idén 90%-os kapacitásbővítéssel készült a nyárra – ez nem könnyű feladat, és nem csak azért, mert ideiglenesen, három hónapig kell biztosítani a megfelelő kapacitást.

A domborzati viszonyok, természetvédelmi területek, védett épületek és a toronyépítést szigorú feltételekhez kötő Balaton-törvény szabályai miatt a tó körüli terület hálózatbővítés szempontjából különlegesnek számít, ráadásul a terület szezonális jellege miatt (az érintettek jelentős része mindössze három hónapot tölt egy évből itt) azok a fejlesztések, amik máshol mindössze pár hónapot vesznek igénybe, azok a Balatonnál akár évekig is elhúzódhatnak.

Akár 500 megabittel is hasíthat a mobilnet

Ennek ellenére, a fokozatosan növekvő igények kiszolgálása érdekében a szolgáltató az elmúlt évben 13 új bázisállomást telepített a tó vonzáskörzetében, és több mint 50 cella esetében frekvenciasávok összefogásával 4G-ről 4G+ technológiára bővítve kínálja mobilinternet- és 4G-hangszolgáltatását. A frekvenciasáv-összefogással felkészített településeken a hatalmas forgalmat bonyolító szezon előtti időszakban akár 500+ Mbps sebesség is mérhető sima lakossági hozzáféréssel.

És ez nem csupán ütős marketingszöveg vagy laborkörülmények között elért sebesség, hiszen Fonyódon a saját szemünkkel láthattuk, ahogy a sebességtesztek során 500 Mbps felé szökik a mutató a helyi strand közvetlen közelében.

Fontos ugyanakkor tisztában lenni azzal, hogy ez az érték tényleg a szezon előtti időszakban érhető el (és akkor is csak a több vivőfrekvenciát kezelő legújabb csúcsmobilokon), egy tömött strandon senki nem fog ilyen értéket elérni. Amikor megtelnek a települések és az üdülők az emberekkel, akkor ez a sebesség az emberek között megosztva biztosítja azt a minőséget, amit a felhasználók az év korábbi részében már megszoktak az ország más részein – ne feledjük, videók 1080p-ben történő zavartalan lejátszásához már bőven elég 2-4 Mbps sebesség is.

A Telenor ugyanakkor nemcsak 13 új bázisállomást telepített, hanem további 45 állomáson a vezérlőmodulok legmodernebb, leggyorsabb modellre való frissítésével bővítette a kapacitásokat. A bővítést a legnagyobb mértékben Csopak, Fonyód, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatonvilágos és Vonyarcvashegy, illetve Siófok, Balatonszemes, és Balatonfenyves környékén tapasztalhatók idén nyáron.

A minőségi szolgáltatást ugyanakkor segítik az úgynevezett ideiglenes tornyok is, amik pontosan azt a célt szolgálják, amire a nevük utal. A szolgáltató a balatoni szezon idejére telepíti őket a környéken – idén összesen hatot. A 18 méteres, pár óra alatt felállítható tornyoknak csak áramra van szükségük, és egyetlen nap leforgása alatt ráköthetők az országos hálózatra.

hdrpl
Ideiglenes torony a Balaton mellett. (Fotó: Birkás Péter / 24.hu)

„Ügyfeleink a minőségi szolgáltatást – a jól megszokott lefedettséget és sávszélességet -időszaktól függetlenül, így a nyári szezonban is ugyanúgy igénylik. Folyamatosan követjük a visszajelzéseket, és törekszünk arra, hogy az igényeknek megfelelően fejlesszük a balatoni kapacitásunkat is. Az idei modernizáció számos településen hoz érezhető fejlődést. A hálózatbővítések egyértelmű hatása, hogy a hálózatra a korábbinál több felhasználó tud nagyobb sávszélességgel csatlakozni, az eddiginél nagyobb lefedettségi területen” – mondta Koller György, a Telenor műszaki vezérigazgató-helyettese.

A Telenor viszont nem csak arra összpontosít, hogy a strandokon és a településeken legyen kielégítő a mobilnet minsőége. A nyáron nagy mértékben igénybe vett útvonalakon (mint az M7-es autópálya és a 7-es főút) a nyári időszakban – amikor egy fesztiválhoz hasonlóan sokan gyűlnek egy időben egy területre -, a gyakoribb torlódásoknak köszönhetően a területen elérhető mobilhálózatot is nagyobb igénynek teszik ki. Az ilyen esetekre is felkészülve a szolgáltató a nyári szezon kezdetéig bővítést hajtott végre Martonvásár, Velence, Székesfehérvár és Polgárdi térségében. Az érintett állomásokon a szolgáltató megduplázta a sávszélességet, valamint két új állomást is üzembe helyezett – írja a 24.hu.