Ábrahámhegy a legsportosabb balatoni település

 

Huszonkét település csapatainak részvételével, immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg Vonyarcvashegyen a Mozdulj Balaton Sporttalálkozót. A nyarat átfogó szabadidős programsorozat zárásaként a résztvevő strandok együttesei mérhették össze egymással az erejüket három sportágban, streetballban, kispályás labdarúgásban és strandröplabdában. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet 2017-ben Ábrahámhegy érdemelte ki.

 

(fotó: Mozdulj Balaton Sporttalálkozó szervezői)

Kellemes, sportolásra alkalmas idő fogadta a mintegy 120 résztvevőt a Lido Strandon. A déli órákban azonban már nem csak egymással, hanem a hőséggel is meg kellett küzdeniük a csapatoknak. A települési együtteseket Fekete-Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács gazdasági igazgatója és Bartsch János, a programsorozat főszervezője köszöntötte. A remek minőségű pályákon ezúttal is egymást érték a mérkőzések. A legnépesebb mezőny ezúttal a strandfoci-tornára jött össze, amelyen 17 csapat versengett a győzelemért. A döntőt végül két Veszprém megyei gárda játszotta egymással, és Ábrahámhegy legyőzte Szigligetet – számoltak be a Mozdulj Balaton Sporttalálkozó szervezői.

A streetballcsaták is sok izgalmat hoztak, és a korábbi többszörös győztes siófokiak távollétében itt is az ábrahámhegyiek kerekedtek felül.

A strandröplabda-torna döntőjében a balatonlelleiek párosa szépen menetelt a döntőig, és a végső győzelmet is elhódította.

Az elért eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet az idén Ábrahámhegy érdemelte ki Keszthely és Balatonlelle előtt.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága és a települési önkormányzatok támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg. A helyi szervezők 34 település 37 strandján, 17 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei helyszínen várták a szervezett keretek között sportolni szándékozókat az elmúlt két és fél hónapban.

Az eredmények:

Streetball (9 csapat): 1. Ábrahámhegy, 2. Fonyód, 3. Keszthely

Strandfoci (17 csapat): 1. Ábrahámhegy, 2. Szigliget 3. Zamárdi

Strandröplabda (16 páros): 1. Balatonlelle, 2. Ábrahámhegy, 3. Keszthely

Összesített végeredmény, a Legsportosabb Település címért:

1. Ábrahámhegy, 2. Keszthely, 3. Balatonlelle.

A kosárra dobó verseny győztese. Nők: Balatoni Beáta. Férfiak: Füzesi Bálint.