A zalai önkormányzatok minőségi fejlesztésekben gondolkoznak strandjaikon (Keszthelyi TV)

A zalai partszakasz minden települése rendelkezik olyan stranddal, mely ötcsillagos Kék Hullám Zászlót kapott. Az érintett települések polgármesterei tegnap a Városi strandon értékelték az idei minősítést. Az eseményen elhangzott, hogy az önkormányzatok közösen, minőségi fejlesztésekben gondolkodnak. A Kék Hullám Zászló minősítést 2004 óta hirdeti meg a tó menti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség.

 

Keszthelyen a Városi öt, a Libás négy, míg a Helikon strand háromcsillagos Kék Hullám Zászlót kapott. A Libás elnyerte a Zala Megyei Önkormányzat különdíját is. A diási Játékstrand szerezte a legtöbb pontot, szintén ez a fürdőhely a járványügyi védekezésben legfelkészültebb strand. A nagyközség Lido strandja is öt csillagot kapott, csak úgy mint Vonyarcvashegy és Balatongyörök fürdőhelyei.

A minősítés eredményéről tartott sajtótájékoztatón Keszthely polgármestere kiemelte, fontos, hogy együtt vannak itt a környező települések polgármesterei. Nagy Bálint hangsúlyozta, hogy a vendégek nem a településtáblát, hanem a térséget néznek, amikor szabadidejüket tervezik.

„Alapvetően fontosnak tartom azt, hogy a környező települések térségben gondolkozzanak és az itt lévő települések vezetői rendszeresen egyeztessenek és amikor nagyobb szabású fejlesztéseket terveznek a saját településieken, akkor azt a településnél nagyobb koncepcióban valósítsák meg és készítsék elő” – fogalmazott Nagy Bálint.

Egység fogalmazódott meg a minőség jegyében – kezdte gondolatát Gyenesdiás polgármestere. Gál Lajos szerint a 10 éve elindított családbarát strandkoncepciójuk beigazolódott, melyet az eredmények évről-évre igazolnak.

„Jó úton járunk, a Magyar Turisztikai Ügynökség fejlesztési forrásai jó helyre kerültek, jók voltak a lakosság, illetve a vendégek visszajelzései – ezeket igyekeztünk minőségi módon beépíteni és természetesen a biztonságra is igyekeztünk odafigyelni mind a parkolókban, a bejáratban, a környezetben, a vizesblokkokban” – emelte ki Gál Lajos.

A zalai települések egységet képeznek és segítik egymást – hangsúlyozta Vonyarcvashegy polgármestere. Pali Róbert szerint az eredmények alapján is látható, hogy céljaik, elképzeléseik vannak a strandüzemeltetőknek és ezek tükrében folyamatosan fejlesztenek is.

Pali Róbert hozzátette:

„Nem csak az ide látogató vendégek számára szeretnénk kiválót nyújtani, hanem az itt lakók számára is. Térségben gondolkozom, nem csak táblától tábláig, ezért nagy büszkeség, hogy a négy zalai Balaton-parti település egységesen tudta elhozni az öt csillagot és ezt nem adják oda ingyen.”

A strandból befolyó bevételeket vissza kell fogatni a fürdőhelyek fejlesztésére – vélekedik Biró Róbert. Balatongyörök polgármestere szerint a zalai partszakaszon az elmúlt években látszott ez a felfogás, ám a koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt idén ez máshogy alakulhat.

„Nagyon fontos, hogy legyen a saját adóbevételeink mellett olyan forrásaink, amiből az önként vállat feladatainkat – akár a kultúráról, akár a civil egyesületek támogatásáról beszélünk – azokat valamilyen szinten tudjuk finanszírozni, úgyhogy az idei strandbevételek sajnos nem a strandra fognak valószínűleg visszafordítódni, hanem ezeket a költségeket fogják pótolni” – nyilatkozta Biró Róbert.

Keszthelyen az elmúlt évben a Libás strand kapott kiemelt szerepet a fejlesztések terén. Az idei szezon végeztével mindhárom strandon jelentős beruházások kezdődőnek meg – tette hozzá Nagy Bálint. A beruházások célja a minőségi attrakcióbővítés – szól a Keszthelyi TV híradása.