A Vonyarcvashegy által felkarolt különleges Szeretetszínház sikere Balatonföldváron

Az Imre Sándor Szeretetszínház, egy különleges színház, ahol az épek és sérültek összefogása művészi rangra emelkedik. A napokban telt házzal és óriási sikerrel mutatták be Balatonföldváron a Dzsungel könyve című musicalt a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület szervezésében. 

A Szeretetszínház nyári táborának idén másodszor adott otthont Vonyarcvashegy, amely település polgármestere, Pali Róbert is részt vett a földvári eseményen, majd bejelentette, hogy települése színitanoda alapítását tervezi, együttműködve a Szeretetszínházzal.

Nagy sikert aratott az Imre Sándor Szeretetszínház Balatonföldváron

 

A Szeretetszínház két fő missziót tűzött ki maga elé. Az első cél a művészi élmény nyújtásán túl bebizonyítani, hogy a sérült emberek, átlépve saját korlátaikat és határaikat, képesek arra, hogy értékeket közvetítsenek, hogy a társadalom peremére szorulók rétege éppoly értékes és fontos, mint bárki más.

A színház megpróbálja a fogyatékosok világát közelebb hozni az épekéhez. Játékuk során azt hangsúlyozzák, ami közös, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt. A második cél, jótékonysági előadások szervezése, hogy rászoruló embertársainkon segítsenek. A segítségnyújtás egyik legszebb példája talán épp ez lehet.

A Szeretetszínház nyári táborában, Vonyarcvashegyen a színház állandó tagjai foglalkoztak egyszerre ép, sérült és állami gondozásban nevelkedő gyermekekkel, akikkel közösen álltak színpadra. A gyerekek jó hangulatban töltötték napjaikat a színjátszó táborban, miközben a Valahol Európában és a Dzsungel könyve musicaleket próbálták. Számukra természetes, hogy előítéletek nélkül, önfeledten élvezik egymás társaságát. A tábor sok helyi gyereket is megszólított.

Balatonföldváron augusztus 8-án mutatták be a Dzsungel könyvét, a Rudyard Kipling örökérvényű mondanivalója alapján készült musicalt. A helyi művelődési ház színházterme megtelt. Sikert aratott: a darab, a szereplők, a díszlet, a jelmezek.

Pali Róbert Vonyarcvashegy polgármestere megköszönte a színháziaknak a csodás előadást és a földváriaknak a remek szervezést. Bejelentését, hogy Vonyarcvashegy színitanoda alapítását tervezi, együttműködve a Szeretetszínházzal, nagy taps fogadta.