A vízimadarakat SOHA, SEHOL, SEMMIVEL ne etessük! (veol.hu)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felhívást tett közzé, amely a Balaton környékén élők, vagy ide utazók számára fokozottan fontos! Sokszor lehet találkozni a Balaton-parton, padon üldögélő, kenyérrel hattyúkat etető emberekkel, vagy vízimadarakat chipsszel etető gyerekekkel. Az MME határozottan felhívja a figyelmünket arra, hogy, ha tényleg a jószándék hajt minket, és jót akarunk, akkor ne etessük a vízimadarakat!

 

A madarakat ezzel nem segítjük, éppen ellenkezőleg, tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg, és ítéli pusztulásra az állatokat!

A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú tapasztalatai, a tömeges madárelhullások és a közösségi fórumokon sajnálatos módon terjedő téves híresztelések rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról – írja az mme.hu.

A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Ezért etetésük:

  • a hónapok óta, sok madárnál akár évek óta tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen „táplálék” diéta megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van („angyalszárny-betegség”);
  • a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést;
    növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt;
  • önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
  • elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot;
  • szennyezi a környezetet, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt („elmocsarasodás”);
  • növeli a fajok közötti hibridizációt;
  • rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
    a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelent.

Gyakorlati megvalósulását, hatásmechanizmusát tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik:

  • az etetés többnyire nyáron kezdődik, amikor az emberek keresik a hűsítő víz közelségét, így a madár-ember találkozások száma is nagyobb;
  • az itt etetett madarak ősszel nem vonulnak el;
    így az emberek látják a „sok szegény, éhes”, valójában lusta vagy már beteg, röpképtelen madarat, ezért tovább etetik őket;
  • a fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő;
  • ez tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását;
  • amit helyenként sajnos a járókelőket hamis információkkal megtévesztő kacsaetető automatákat kihelyező vállalkozások is erősítenek (holott az ezekben felkínált táplálék ugyan olyan felesleges, értéktelen és viselkedéstorzító hatású, mint az összes többi), pusztán a bevételszerzés érdekében, viszont a madarak és az emberek kárára;
  • az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet;
    így nő a nyári kunyerálók száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.

A vízimadár-etetés legszomorúbb következménye, hogy élettanilag és viselkedéstorzító hatását tekintve különösen hátrányosan hat a fiókákra. A szüleiket a nyári etetőhelyekre is követő és utánzó, még repülni sem tudó, tehát jócskán fejlődésben lévő fiatalok a nem megfelelő táplálék miatt visszafordíthatatlan csont- és tollnövekedési rendellenességet szenvednek el (ennek külön neve is van – „angyalszárny-betegség”), ami röpképtelenséget, közvetve vagy közvetlenül pedig a madár elhullását okozza. Az etetéssel elkényelmesített, tapasztalatlan fiatalok a tél közeledtével nem vonulnak el, ami újabb veszélyforrást jelent számukra.

Az etetés éppen az ösztönös túlélési viselkedést kapcsolja ki.

Az elkényelmesedő madarak a közeledő rosszidő-frontot érzékelve sem húzódnak délebbre (miközben az énekesmadár-etetők vendégei ezt megteszik), még akkor sem, amikor a befagyó vizeken egyre kisebb szabadon maradó vízfoltokra szorulnak vissza.

Ezeknek a lihogónak nevezett „kacsalékeknek” az a veszélye, hogy a vízen úszó madarak keltette mozgás hatására a víz a fagyhatárt elérve sem tud megszilárdulni. Éjjel aztán, amikor a madarak a vízen lebegve mozdulatlanul alszanak, a lihogó vize hirtelen fagy be, tömegesen csapdába ejtve és hosszú éhhalálra ítélve a madarakat.

 

Amikor még fizetünk is érte …

A vízimadarak teljesen felesleges és veszélyes etetésének egyik szomorú eredményeként megjelentek olyan vállalkozások, melyek egészségesnek hirdetett, de értéktelen ballasztot jelentő „eleséggel” töltött automatákat helyeznek ki a vizes élőhelyek partjára. Ha ilyet láttunk, jusson eszünkbe, hogy a vízimadaraknak zöld növényeket kellene legelniük a gyepeken, illetve vízinövényeket a vízben, nem pedig összesöpört malomipari hulladékból pelletált „csemegét”.

Viselkedést megváltoztató, a madarakat elkényelmesítő hatásuk miatt ezek ugyanolyan károsak, mint az összes többi bedobált étel, azzal a nem mellékes különbséggel, hogy az emberek megtévesztését bevételszerzésre használják fel. Azaz a madarak és az emberek kárára nyerészkednek, amihez a jó szándékú, de kellő ismeretekkel nem rendelkező önkormányzatokat, területtulajdonosokat is megtévesztik a kihelyezési engedély megszerzése érdekében.

Ne dőljünk be tehát az ezeken az automatákon olvasható hamis ígéreteknek, ne pazaroljuk a pénzünket a madaraknak kárt okozó, hulladék eledel megvásárlására és bedobálására! Jó lenne, ha a terület tulajdonosa, többnyire a helyi önkormányzat, nem adna ki ilyen automaták telepítésére engedélyt.

Látva teljesen felesleges etetésük veszélyeit, valóban olyan nehéz mellőzni ezt és tiszteletben tartva őket, csendes szemlélőként „csak” megfigyelni őket? – teszi fel a kérdést az MME.