A vízimadarakat nem, az énekesmadarakat nyugodtan etethetjük télen (veol.hu)

Magyarországon legalább 1890-től számíthatjuk a lakosság madár­etetési mozgalmának indulását, így a 2020–2021-es tél immáron a 131. szezon. A veol.hu felidézi a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület e(MME) felhívását, hogy a madarakat − a közvélekedéssel ellentétben − nem azért etetjük, hogy életben maradjanak, erre a sok évezredes alkalmazkodásnak köszönhetően emberi segítség nélkül képesek.

 

A cél alapvetően az, hogy gyönyörködjünk a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése során, ami egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és sokadik emelet magasságában is. Ugyanakkor az MME felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a vízimadarakat ne etessék, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja.

Az énekesmadár-etetési időszak az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak. Az énekesmadaraknak adható téli madáreleség a napraforgó, alma és bogyók, állati zsiradék, plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet.

Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorhatja veszélybe, betegítheti meg és ítélheti pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016–2017-es tél szomorú hazai tapasztalatai – a tömeges madárelhullások – rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról. A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően eltérnek a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakéitó – írja a veol.hu.

Etetésük szennyezi a környezetet, közben kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot. Ráadásul az etetés folyamatos kenyérdiétája megbetegítheti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van, ez az angyalszárnybetegség.