A vízi balesetek és tragédiák nagy része megelőzhető (Magyar Nemzet)

A rendőrség adatai alapján 2016 óta szinte minden évben száznál többen veszítik életüket tavakban és folyókban Magyarországon. Bár a vízbe fúlások gyakoriságának okát nem lehet egyértelműen meghatározni Illés Zoltán vízimentő szerint, azért ők a szakmában tisztában vannak vele, hogy a tragédiák leggyakoribb oka a meggondolatlanság, a nem elég körültekintő magatartás és az, hogy saját képességeinket nem megfelelően mérjük fel.

Ha egy partszakasz strandként üzemel, akkor ott sok minden más is a biztonságunkat szolgálja: ilyen például a strandokon lévő bójasorral leválasztott fürdőzési terület, ahová vízi járművek, de még vízibicikli sem mehet be. Ezeken a területeken vízimentőt is találunk, ami ugyan nem garancia arra, hogy nem lesz baj, de az biztos, hogy lesznek ott mások is, akik probléma esetén értesíthetik őket. Ezen kívül érdemes a bójasoron belül úsznunk, a parttal párhuzamosan, nem bentről a nyílt víz felé – mondta a Magyar Nemzetnek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársa szerint. Illés Zoltán hozzátette: fontos felmérnünk azt is, hogy milyen körülmények között vagyunk, mik a helyi jellegzetességek.

A VMSZ munkatársa arra is kitért, úgy látja: azok a fontos szabályok, melyeket a hétköznapokban ismerünk és betartunk, szabadság alatt, nyaraláskor háttérbe szorulnak a játék és a felszabadultság hevében, innentől pedig már csak néhány apró dolognak kell összeállni ahhoz, hogy megtörténjen a szerencsétlenség.

Ráadásul uszodai körülmények között mindenre hatással van az ember. A víz hőmérsékletére, a víz minőségére és a víz átláthatóságára is. Nyílt vízen soha nem állandó a vízhőmérséklet: hol melegebb, hol hűvösebb, váratlanul érheti az embert, ijedtséget okozhat– fűzte hozzá a vízimentő.

Beszélt arról is, hogy folyóparton, tóparton, jobban ki vagyunk téve az időjárásnak is, például a szél által keltett sodrásoknak, és a nyílt víz saját áramlásainak. Teljesen más uszodában, faltól falig, ötven vagy huszonöt métereket úszni: ott a tudat, hogy vár a fal. Szabad vizek esetében, mivel hatalmas felületekről beszélhetünk, a tájékozódási lehetőségek is korlátozottabbak. Tehát, aki úgy érzi, hogy jól úszik, annak is érdemes óvatosan kísérleteznie.

Illés Zoltán arra a fontos alapszabályra is figyelmeztetett, hogy soha, semmilyen körülmények között ne ússzunk oda a fuldoklóhoz, ugyanis a bajban lévő nem egy megmentő személyt érzékel, hanem egy eszközt, aminek a segítségével megpróbálhat a víz felszínén maradni, tehát biztos, hogy megragadja a segítőjét és lenyomja a víz alá. Ebből a fogásból nagyon nehéz, szinte lehetetlen kiszabadulni. Ezt mi, vízimentők sem erőből, hanem technikából oldjuk meg. De esetünkben is csupán utolsó utáni lehetőség az, hogy eszköz nélkül, úszva menjünk menteni egy embert: az úszva mentésnek szigorú szabályai vannak, amit automatikusan nem tudhat senki, meg kell tanulni– emelte ki.

A vízimentő elárulta, hogy a laikus akkor jár el a legmegfelelőbben a bajban lévővel, ha azonnal segítséget hív, majd hallótávolságon belül megközelítve a fuldoklót, próbálja megnyugtatni. Mint mondta: fontos, hogy kommunikáljunk vele és adjunk támpontot, vagy nyújtsunk olyan eszközt, mely segíti a víz felszínén maradását.

Épp csak elkezdődött a nyár, megtörtént az első balatoni tragédia is: a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte az MTI-vel június elején, hogy megtalálták annak a két fiúnak a holtestét, akik egy éjszakai fürdőzés során merültek el a vízben Balatonaligánál, a parttól 300-350 méterre. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a tóba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait, de a másik két fiatalnak már csak a holttestét találták meg a vízirendőrök.

Illés Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy létezik egy hatékony megoldás a Balatonon észlelt tragédiák megelőzésére:

A Balaton-parton a legjobb és leghatékonyabb a Balaton Help nevű alkalmazásunk. Ez egy teljesen ingyenes alkalmazás, mely egy gombnyomással képes segítséget hívni, ráadásul megküldi a készülék helyadatait is. Mi, vízimentők pontosan fogjuk tudni, hogy honnan érkezett a hívás. De hívhatunk segítséget a 112-es számon, vagy a mi riasztási elérhetőségünkön is– tájékoztatott. 

A vízimentő kiemelte: ha a baleset olyan helyen történt, ahol egyébként is tilos fürödni, tehát vélhetően veszélyes, akkor nem jó ötlet bemenni a vízbe. Megfelelő körülmények között azonban megtehetjük, ám nagyon vigyázni kell arra, hogy a bajbajutott személynek ne legyen esélye megfogni a segítőt.