A víz jegyében – hidrobiológus-konferencia Tihanyban (veol.hu)

Hidrobiológusok tartanak konferenciát Tihanyban. Hetven kutató érkezett az ország minden részéből, hogy az elhangzó előadásokból és a kötetlen beszélgetésekből új ötleteket merítsenek, és megosszák tapasztalataikat, elképzeléseiket. A konferencia zárónapján négy díjat is kiosztanak.

Az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézete, a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálya és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága közösen szervezte a konferenciát a limnológiai intézetében, melynek központi témája a hidrobiológia helye a víztudományokban volt. Idén is kiosztják a Hidrobiológus napok előadói között a Tihany községi önkormányzat fiatal kutatónak szánt legjobb balatoni témájú előadását támogató díját, az Aranyponty Zrt. legjobb fiatal kutatónak szánt díjat, illetve a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott Legjobb Előadás és Legjobb Poszterbemutató díjakat.

– A hidrobiológusok mindennel foglalkoznak, ami víz. Állóvízzel, folyóvízzel, talajvízzel, rétegvízzel – mondta el lapunknak Tóth Viktor, a limnológiai szakosztály titkára.

A tihanyi intézet az ország legnagyobb és legfontosabb hidrobiológiai kutatóhelyeinek egyike, ami nemcsak azért balatoni mert itt van, hanem azért is, mert a Balatonnal foglalkozik. A genetikától a távérzékelésig rengeteg tavi kutatást végeznek.