A versenyhivatal áldását adta a balatoni kempingek felvásárlására (mfor.hu)

A Gazdasági Versenyhivatal szerdán közzétette döntését egy pár hónappal ezelőtti Mészáros Lőrinc érdekeltségű tranzakcióval kapcsolatban. A BLT Group Zrt. (melyben a Konzum Nyrt. kisebbségi tulajdonos) felvásárolta a legnagyobb turisztikai vállalatot, a Balatontourist csoportot.

Ennek eredményeként hozzájuk kerül mintegy 12 vízparti kemping, ahol tavaly 183 ezer vendég fordult meg, csoportszinten 1,7 milliárd forintos árbevételt generálva.

Az ügylethez szükség volt a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére is, mely szerdán meg is született. Eszerint a versenyhivatal úgy döntött, hogy a BLT Group Balatontourist csoport feletti közvetlen egyedüli irányításszerzésével megvalósuló összefonódás „nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon”.

A Konzumnak nem ez volt az első turisztikai felvásárlása, hiszen tavaly a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodalánc 14 szállodáját is megszerezte.