A turisztikai ügynökség új információs portált indított (MTI/HírBalaton)

Elindult az igyutazunk.hu – jelentették be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) sajtótájékoztatóján kedden Budapesten az MTI tudósítása szerint. Jakab Zsófia az MTÜ marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese elmondta: a weboldalon folyamatosan frissülő cikkek, elemzések jelennek meg a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) és a big data állományok adatai alapján. Ezzel az ágazat, a sajtó és az érdeklődők is naprakész képet kapnak a hazai turizmusról.

 

Hozzátette: Európában Magyarország az egyetlen, ahol az NTAK 2019-es elindulása óta friss adatokkal, adatvezérelt döntéshozatal valósult meg: jelenleg 45 ezer szálláshelytől kapnak adatokat egyebek mellett a vendégek tartózkodási idejéről, helyéről, nemzetiségéről, ami segíti a célzott és megalapozott értékesítési döntések meghozatalát.

Az új információs hírportált a nyilvánosságnak és a sajtónak egyaránt készít elemzéseket a turisztikai térségekről, ismertetik a legnépszerűbb városok iránti bel-, és külföldi keresletet. Mindez hozzájárul az ágazat versenyképességének növeléséhez, és alapot nyújt a hosszú távú stratégiához, miszerint 2030-ig Magyarország legyen Közép-Európa legnépszerűbb turisztikai célpontja – hangsúlyozta Jakab Zsófia.

Czelleng Ádám, az MTÜ kutatási és képzési igazgatója közölte: prognózisok mellett hatásvizsgálatot is készítenek, minden döntéshez. Az adatszolgáltató központ mellett számos más adatforrással dolgoznak, a modellek a mesterséges intelligenciára épülnek. Használják a mobilcella, online kassza vagy bankkártya adatokat, emellett keresési adatokkal, reptéri adatokkal és a közösségi média adataival is dolgoznak – sorolta.
Heti, havi és negyedéves riportokat tesznek közzé. Együttműködést kötöttek a KSH-val, így már hivatalos statisztikává válnak majd az NTAK adatai az augusztusi adatközléstől kezdődően.
Elmondta, hogy az új portálra minden adatforrás felhasználásával készítenek országos, vagy fővárosi elemzéseket, a funkcióit folyamatosan bővíteni tervezik.

 

Itt az új portál elemzése a júniusi balatoni vendégéjszakákról: 

2022 júniusában 395 ezer vendég érkezett a Balaton turisztikai térségbe, akik 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek el itt. A vidék teljes forgalmának 36%-a köthető ehhez a térséghez. A Balaton térsége kiemelten kedvelt a belföldiek körében, a szálláshelyi forgalom 78%-át a hazaiak adják ezen a vidéken.

A Balaton hagyományosan az elsőszámú, legnépszerűbb turisztikai térség, a térség szálláshelyein 2022 júniusában 395 ezer vendég összesen 1,1 millió vendégéjszakát töltött el itt. A vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt másfélszerese volt a 2021 júniusinak. A teljes vidéki szálláshelyi vendégforgalom 36%-a itt keletkezett júniusban. A vendégéjszakák 78%-át a belföldiek adták 2022 hatodik hónapjában, 2020-ban 96%-os, 2019-ben pedig 69%-os volt a hazai vendégforgalom aránya.

A hazai vendégek száma 2022. júniusban 28%-kal, a vendégéjszakáik száma pedig 23%-kal volt több mint 2021 azonos hónapjában. A belföldi vendégéjszaka-forgalom 23%-kal haladta meg a 2019-es júniusi adatokat. A külföldi vendégek és vendégéjszakák száma a hatszorosára emelkedett az előző év júniusához képest, ez a 76%-át jelentette 2019-es júniusi külföldi vendégéjszaka forgalomnak a Balaton térségében.

A térség települései közül a vendégéjszakaszám szerinti sorrendben Siófok az első 160 ezer vendégéjszakával, majd Balatonfüred (136 ezer), Hévíz (97 ezer), Zalakaros (83 ezer) és Keszthely (53 ezer) következik. Ez az öt település adja együtt a térség teljes forgalmának 44%-át.

A térségi vendégéjszakák 39%-a szállodákban valósult meg 2022 júniusában, emellett jelentős volt a magán- és egyéb szálláshelyek szerepe, hiszen itt mérték a forgalom 37%-át. További 10%-ot adnak a kempingek, 7%-ot pedig a közösségi szálláshelyek, a panziók aránya 4%-os, az üdülőháztelepeké pedig 3%-os volt.

A térség szálláshelyein 2022. júniusban összesen 14,6 milliárd forint bevétel keletkezett, ami 47%-kal magasabb, mint volt 2021 azonos hónapjában. Ebből mintegy 1,2 milliárd forintot SZÉP Kártyáról fizettek a vendégek. A szobakapacitás-kihasználtság 2022 júniusában 35%-os, 2021-ben 26%-os volt.

2022. hatodik hónapjában a legfontosabb küldőpiac a Balaton térségében több, mint 90 ezer vendégéjszakával Németország volt. A térség további fontosabb küldőországai sorrendben Szlovákia, Csehország, Ausztria, Lengyelország, Románia, Izrael és Hollandia voltak.

Az adatok az NTAK 2022. június 8-i lekérdezéséből származnak.