A tihanyi vállalkozások a tavaszi veszteséget pótolni tudták nyáron (balaton.vehir.hu)

A 2020-as év elején még bizakodóan tervezték az évet az önkormányzatok, majd a járvány első hulláma mindent megváltoztatott.  Tihanyban a tavaszi korlátozások feloldása után a hétköznapok mellett a korábbi évekhez képest lényegesen több vendég volt a hétvégéken, amely sajnos közlekedési problémákat is okozott. Pozitív hatásnak talán azt említhetjük, hogy a vállalkozások a nyári forgalom emelkedésének köszönhetően a tavaszi forgalomkiesést és veszteséget pótolni tudták. Negatívumként elsősorban az említhető, hogy a hétvégéken a település iránt megnövekedett érdeklődés miatt a közlekedési helyzet és az abból adódó parkolási problémák sokszor már kezelhetetlenné váltak – fejtette ki Tósoki Imre polgármester. 

Az előrejelzések azt mutatták, hogy a 2020. évi idegenforgalmi szezon nagyon jó lesz, rengeteg előfoglalás volt a szállodákban, már az év elején – február közepétől – a hétvégéken egyre több vendég volt a településen. A világjárvány első hulláma gyökeresen megváltoztatta ezt a helyzetet és kezdetben nem tudtuk, hogyan kezeljük ezt az állapotot – hiszen az önkormányzatok fennállása óta ilyen szituáció még nem volt Magyarországon – fogalmazott a balaton.vehir.hu-nak Tihany polgármestere.

Tósoki Imre kifejtette: ebben a nehéz helyzetben a helyi közösség összefogásának is köszönhetően önkéntesek segítségével gyártottak maszkokat az állandó lakosok és az üdülőingatlannal rendelkezők számára, támogatásból kapott fertőtlenítőszereket osztottak szét az itt élőknek, fertőtlenítették a közterületeket, a 65 éven felüli nyugdíjasok számára – önkéntesek segítségével – bevásárlást szerveztek, valamint az általános iskola konyhája a hétvégéken is meleg ételt biztosított az egyedülálló nyugdíjasok számára. Az elsők között voltak, akik lezárták a település parkolóit és felhívással éltek a Tihanyt szerető emberek felé, hogy a kijárási korlátozás alatt ne jöjjenek ide. A bevételek várható csökkenése miatt szükség volt a költségvetés módosítására és korlátozó intézkedések bevezetésére.

Az önkormányzatok bevételeit a koronavírus-helyzet, valamint az ezzel párhuzamosan életbe léptetett kormányzati döntések sajnos negatívan befolyásolták – fejtette ki.  A gépjárműadó elvonása, az idegenforgalmi adó beszedésének letiltása, az iparűzési adó befizetésének átütemezése, valamint a parkolás ingyenessé tétele mind komoly bevételkiesést okozott. Ezzel párhuzamosan az első és a második hullám időszaka alatt lényegesen visszaesett a település vendégforgalma, ennek köszönhetően az iparűzési adóbevétel is kevesebb lesz az elmúlt évekhez képest.

Az első hullám tapasztalatai alapján a második hullám beindulásával újra megszervezték a 65 éven felüli egyedülálló lakosok ellátását, amelyet önkormányzati dolgozók és önkéntesek végeznek. Ezek a feladatok a következők: bevásárlás, fertőtlenítőszerek és szájmaszkok osztása, a hétvégi főzés újraindítása, közterületek fertőtlenítése és a lakosság folyamatos tájékoztatása a kialakult helyzetről.

A jelentősebb rendezvényeik némi átszervezéssel lebonyolításra kerültek, így a Levendula Fesztivál és a Szüreti Napok programjai is. A Garda Fesztivál és a decemberre tervezett forralt bor főző-verseny sajnos – a járvány második hulláma miatt – teljes egészében elmaradt, és az adventi közösségi programokat is lemondták. Ettől független az adventi vasárnapi gyertyagyújtásokat – amelyek szűk körben történnek – a kábeltelevízió közvetíti.

Beszélt arról is, hogy a veszélyhelyzettől függetlenül a hivatalban dolgozó kollégák ellátják feladatukat, igaz, hogy nehéz helyzetben vannak, hiszen három kolléga a vírus miatt kiesett a munkából – ennek ellenére a napi teendőket folyamatosan elvégzik. A költségvetés előkészítése is zajlik, azt már most látják, hogy a Kormány döntése értelmében a 2021. költségvetési évben sem lehet kalkulálni a gépjárműadóval, az önkormányzatok semmilyen adóemelést nem hajthatnak végre és 2021-ben kivezetésre kerül az idegenforgalmi adó utáni támogatás is.