A tihanyi kripta, ami évente egyszer nyílik meg (Veszprémi Napló)

A tihanyi bencés apátság templomának királyi kriptájáról már mindannyian hallhattunk. Itt helyezték ugyanis nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. A laikus látogató azt hiheti ez az egyetlen temetkezési hely található itt.

A tájékozottabbak azonban tudják, hogy a templomban egy másik kripta is található. Ezt nem az oltár alatt, hanem előtte találhatjuk meg és évente csak egyszer nyílik meg a látogatók előtt. Ez a szerzetesi kripta, melybe idén a Garda Fesztivál keretében juthattak be az érdeklődök. A szerezeti kriptát 2014-ben retusálták, ekkor újra jól olvashatóvá tették a sírfeliratokat.

Egyik érdekessége, hogy a szerzetesek mellett Stulhoff Sebestyén is itt kapott végső nyughelyet. Sebestyén a legenda szerint kertész legényből lett asztalos és szobrász. A templom oltárait és fa berendezési tárgyait hosszú időn keresztül kizárólag az ő munkájának tartották.

Ma már tudjuk, hogy pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, valamint fehérvári és pápai festők is dolgoztak a templomban.

Stulhoff Sebestyén volt az a személy, aki összefogta és koordinálta a különböző mesterembereket, ezzel egységes képet adva a templomnak. – tudtuk meg az apátság honlapjáról.

Aki szeretné személyesen is megnézni, egyelőre várnia kell, de jövőre ismét eljön a pillanat, amikor megnyílik a kripta.