A tervek szerint épül az M67-es gyorsút (Magyar Idők)

Hamarosan karnyújtásnyira lesz az M7-es autópálya a somogyi megyeszékhelytől, és Pécsről is gyorsabban érhetik el a gépkocsival közlekedők a Dél-Balatonnál futó sztrádát, mivel a tervek szerint folyik a már több évtizede áhított kétszer két sávos M67-es út építése.

A munkaterület 51 régészeti lelőhelyéből 48 feltárása már megtörtént, három lelőhelyen napokon belül munkához látnak a régészek. Ebben a hónapban befejeződik a kivágott fák elszállítása, a műtárgyak és a depóniahelyek megközelítését szolgáló ideiglenes utak ugyanis már a múlt év végére elkészültek – tudtuk meg a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-től. Jelenleg a településeket elkerülő szakaszokon és az azokhoz kapcsolódó csomópontokban a humuszleszedési és töltésalapozási munkák folynak.

Ez utóbbiak a magas talajvíz, a nagy töltések jelentős süllyedésének megelőzése miatt és a töltéstestek konszolidációja érdekében szükségesek. A gyorsút különböző szintű csomópontjaiban és kereszteződéseiben, a vízelvezető árkok felett és a vadátjáróknál acélcső és vasbeton gerendás hidak épülnek, amelyek próbaterhelései sikerrel zárultak. A cölöpözési munkák és a csőhidak építése e hónapban kezdődik.

– Hosszú út vezetett idáig. Sokan, akik tehettek volna ezért az útért, nem tettek semmit, sőt volt, aki megállíttatta volna az építését – emlékeztetett az út múlt őszi alapkő-elhelyezési ünnepségén mondottakra Gelencsér Attila, a Fidesz–KDNP kaposvári országgyűlési képviselője.

– Most már senki, semmi sem állíthatja meg ezt a folyamatot – fűzte hozzá.

Mint a Magyar Idők megírta, a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő, 33,2 kilométer hosszú, kétszer két sávos gyorsút – amelynek a somogyi megyeszékhelytől északra egy több száz méter hosszú bitumenkottás zenélő szakasza is lesz – 130 milliárd forint uniós és hazai forrásból épül meg.

Az autó­sok a tervek szerint 2019 őszétől használhatják óránként 110 kilométeres sebességgel az új M67-es ezen szakaszát. A gyorsforgalmi úton Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya. Később továbbépítik az utat, a 3,3 kilométer hosszú kaposfüredi, valamint a 9,9 kilométeres látrányi elkerülő 2022 tavaszára készül el – olvasható a lapban.