A téli programokra is jönnek, de a magánszállásokat fejleszteni kell (Veszprémi Napló)

Egyre többen nemcsak egy hosszú nyári nyaraláson töltik el a szabadságot, hanem egy-egy napot lecsippentve hosszú hétvégéken is kikapcsolódnak. Ennek ellenére a Balaton Riviéra területén augusztus végével jelentősen csökken a turisták száma.

– Iskolakezdés után már csak a hétvégék erősek. Idén a szeptemberi hideg miatt az a hónap gyenge volt, de az október jól sikerült. Most már eljutottunk odáig, hogy sokan jönnek bor- és gasztroturisták is, mert a domboldalakon a nívós pincészetek és vendéglátóhelyek már önmagukban is vonzerőt jelentenek, és ami a lényeg, hogy nyitva is vannak – mondja Zakar Zelinda, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület TDM menedzsere.

Véleménye szerint a fejlődéshez elengedhetetlen az állami támogatás, de kellenek az önkormányzati fejlesztések is. Alsóörsön és Paloznakon például a szállásadókat támogatással ösztönzik a szállások fejlesztésére. Aki fejleszteni szeretne, visszakaphatja támogatásként az elmúlt három évben befizetett idegenforgalmi adóját, Alsóörsön 20, Paloznakon 50 százalékos önrész befizetése mellett. Nem elegendőek ugyanis az önkormányzati fejlesztések. A kis szállásadók többségénél nem téliesítettek vagy fűthetők a szobák. Ha pedig nincs szállás, akkor hiába a jó program, a turista átutazó marad. A szállásfejlesztésen túl azért a térségben sok más fejlesztés is megvalósul: Alsóörsön a varázserő projekt kiemelkedő, Paloznakon a kerékpáros turizmus fejlesztésén dolgoznak sokat, de a többi település is igyekszik minél több egyéni, megkülönböztető dolgot felmutatni.

Balatonfüreden kissé más a helyzet. Több wellness-szálloda működik a városban, ahová évszaktól függetlenül is érkeznek a vendégek.

– Mi éves szinten 70 százalékos kihasználtsággal működünk, de természetesen nem egyenlő a nyári és téli foglaltság. Ilyenkor novemberben és december elején van egy kis visszaesés, de karácsonytól szilveszterig már most telt ház van. A két ünnep között a karácsonyt jönnek kipihenni, a szilvesztert pedig sokan szeretik szállodában eltölteni – mondja Rádóczy Andrea, az egyik füredi wellness-szálló igazgatója.

Mint mondja a január és a február is erős hónapok, hiszen ilyenkor vannak a legnagyobb akcióik, amivel sikerül behozni a vendégeket. A karácsonyra nagyon készülnek, minden részleg ünnepi díszítést kap, és a tradicionális ételekkel – például halészlé és töltött káposzta is – készülnek. Idén kialakítottak egy karácsonyi fotósarkot. Ebben az időszakban elsősorban magyar vendégeik vannak, a két ünnep között már külföldi vendégek is jönnek. Szerinte a szállodájukat választók elsősorban a Balatont és Balatonfüredet választják olyan szállodával, ami sok szolgáltatást tud nyújtani. Ezt erősíti meg Hodászi-Wortik Éva is, aki külföldön él, de sokat jár haza Magyarországra.

– Már negyedszer jöttünk ebbe a szállodába. Én elsősorban pihenni érkezem, nem a programokat keresem. Kényelmesen töltjük el a napot a barátnőmmel, sétálgatunk, cukrászdába megyünk, délután pedig élvezzük a wellness-szolgáltatásokat – mondta el lapunknak a hölgy.

Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke azt mondja, hogy a város nagy szállodái kezdeményezők és önálló programokat szerveznek, a kicsik közül sokaknál még a szállás téliesítése sem megoldott. Egyértelműen az látszik, hogy ha a városban van egy jó program, arra jönnek az emberek, bár az időjárás itt is közbeszólhat.

– Úgy gondolom, hogy nagyon nagy felelőssége van a meteorológusoknak, az időjárás előrejelzésben még van hova fejlődni. Az a tapasztalatunk, hogy a hét elején a hétvégére beharangozott rossz idővel elriasztott vendégeket már nem lehet visszahozni, hiába süt mégis a nap. Természetesen mi is rengeteget dolgozunk a fejlődésért, szorosan együttműködünk az önkormányzattal és az önkormányzat programszervező cégével is. Nagyon szeretnénk egy őszi gasztronómiai fesztivált létrehozni, és január 20-án Vince-nap köré is nagy programokat szervezünk – mondta el a szakember.