A szürkemarha és a szürkebarát ünnepe Badacsonytördemicen (veol.hu)

Gulyást, slambucot, dödöllét főzött a XVII. Badacsonyi Szürkebarát- és Szürkemarhaünnepen részt vevő több mint ötven csapat – írja a veol.hu.

A program szervezői, az önkormányzat és a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület három napon át várta a vendégeket az immár hagyománnyá vált, sok érdeklődőt vonzó rendezvényre, melynek fő célja gasztronómiai és borászati értékeink bemutatása volt. A szombati megnyitóünnepségen Navracsics Tibor kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy amikor egy ilyen eseményen összejövünk, fontos, hogy milyen idő van, milyen ételeket eszünk és italokat iszunk.

– De talán a legfontosabb az, hogy tudunk-e egymással beszélgetni, tudunk-e vinni magunkkal egy ilyen találkozóról az év további 364 napjára olyan erőt, érzelmet, amely erősebbé tesz minket és a közösségeinket. Azt kívánom, hogy a mai és holnapi napról a novemberi, decemberi, januári napokra ne csak a meleg, hanem a beszélgetések, a pörkölt, a bor íze, az igazi barátságok, erősebb közösségek emléke is megmaradjon – mondta a kormánybiztos.

Fenyvesi Zoltán ország- gyűlési képviselő elmondta, hogy az ünnep elindítója a korábbi polgármester, Vollmuth Péter volt. – Ő kifejezetten ünnepnek nevezte az eseményt, mégpedig a kiváló magyar ételek, a gasztronómia, a szürkemarha és a szürkebarát ünnepe – mondta a képviselő.

A településhez kötődő Maróth Miklós professzor a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület által létrehozott Vollmuth Péter Emlékplakettet vehette át Nagy István alelnöktől. Az esemény végén Szakács Péter atya mondott áldást, majd a karcagi vendégek birkapörkölttel és slambuccal vártak mindenkit. Délután Bódi Lajos és cigányzenekara játszott, fellépett a Batsányi Táncegyüttes, a karcagi Márkus Ica Hagyományőrző Népdal és Nótakör Egyesület, Szarka Gyula és zenekara, a Sipőcz Band az utcabál előtt.

Vasárnap rendezték a szürkemarhagulyás-főző versenyt több mint ötven csapat részvétélével szerte az országból. Szabó Ádám harmonikázott, fellépett a Tördemic Néptáncegyüttes, a Két zsivány, volt tombola, bemutatkoztak a környékbeli pásztorok.