A szőlő januárban is bőven ad munkát a gazdáknak (zaol.hu)

A január bőven ad munkát a szőlősgazdának, ha jó az idő, metszünk, ha beszorulunk a pincébe, akkor fejtünk – mondta Simon Zoltán borász, a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke. Az elmúlt esztendő megerősítette abban, hogy a zalai birtokokon itt az ideje a fajtaszerkezet átgondolásának. Ennek oka egyértelműen a globális felmelegedés – írja a zaol.hu.

 

– A közzétett adatok szerint a 2020-as esztendő az utóbbi száz év legmelegebbje volt – mutatott rá. – Nem voltak nagy forróságok, de az év egészére elmondható, hogy a hőmérséklet átlagosan egy-két fokkal magasabb volt, mint korábban, ez pedig egyes szőlőfajtáknak nem jó. Főleg a korai borszőlők esetében tapasztalhattuk azt, hogy teljesen elégtek a savak. Általánosságban nem lehet kijelenteni, hogy minden szőlő így járt, de vannak fajták, például a zenit és a zengő, vagy a blauburger, amelyek nem bírják a meleget. Ebből adódik a másik fontos tanulság, hogy vannak fajták, amelyeknél akár hetekkel is előbbre kell majd hozni a szüret időpontját.

Simon Zoltán a magas hőmérséklet további kedvezőtlen hatásairól is beszélt. Véleménye szerint a szőlő a meleg miatt nem tudja felvenni azokat a tápanyagokat, amelyek a tisztulását segítik, ezért annak folyamata hosszabb ideig tart. Vince-napra a boroknak tükrösnek kellene lenniük, jelenleg azonban a chardonnay és a sauvignon, de a rizlingek is opálosak. Hiába derítettek november végén, december elején a termelők, a tisztulás folyamata a szokottnál lassabban megy végbe. A borász szerint ezért meg kell barátkozni annak a gondolatával, hogy egy második derítésre is szükség lehet. Annak időpontját azonban kellő körültekintéssel kell kiválasztani, hiszen a derítés csak 12 Celsius fok fölötti hőmérsékleten hoz eredményt.

A hegyközségi elnök rögtön hozzáteszi: természetesen nem minden szőlőfajtánál jelentkeztek a fenti problémák, a királylányka például nagyon szép illatokat és savakat hozott Zalában, de a környékbeli tapasztalatok alapján a szürkebarátra is el lehet mondani, hogy nagyon jól sikerült. Utóbbi viszont a legnehezebben eladható borok közé tartozik, a Balaton-parti túlkínálattal alaposan elrontottak a renoméját, ezért annak az értékesítése továbbra sem egyszerű feladat.

– Amennyiben marad ez a fagypont körüli, tiszta idő, akkor bátran megkezdhetjük a metszést – adott újabb tanácsot, immár a szőlőművelés területére Simon Zoltán. – Ezt a tevékenységet mínusz egy és mínusz négy fok közötti hőmérsékleten optimális elvégezni, ám a vessző lekötését még hagyjuk el, mert az elpattanhat. A páramentes tiszta időt pedig azért célszerű kivárni, mert ilyenkor csökken a hidegérzetünk, kevésbé fázunk a szabadban.

A borász szerint vannak egyéb teendők is, amiket elvégezhetünk az ültetvényeinkben. Ezek közé tartozik a támrendszer megigazítása, a beteg – például az aranyszínű sárgaság fitoplazma által megfertőzött – tőkék kivágása, vagy a tápanyagutánpótlás biztosítása. Utóbbiak esetében az a célszerű, ha beássuk a földbe, de az is elegendő, ha csak rászórjuk a felszínre, majd a hó vagy az egyéb csapadék bemossa. A ma használatos tápanyagok többsége ugyanis – a nitrogéntartalmúak kivételével – már nem illan el.

– Ha valakinél október-novemberben elmaradt a szükségesnek ítélt talajlazítás, azt is pótolhatja ilyenkor – folytatta a borász. – Nem kell attól tartani, hogy megszaggatja a gyökereket, hiszen az kifejezetten jót tesz a szőlőnek, csak megerősödik tőle. Oltócsapokat is lehet szedni, feladat tehát van bőven, s ha mindennel végeztünk, igyunk egy pohárka bort a vírusmentes új esztendő érdekében – írja a zaol.hu.