Nem kérnek a kötelező szervízdíjból a somogyi mikro- és kisvállalkozások

Elvetik a kötelező szervizdíj (borravaló) bevezetésének ötletét a somogyi mikro és kisvállalkozások –  hangzott el a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) szerdai, szezonindító fórumán Balatonszárszón, ahol a fő téma a vendéglátás ételszolgáltatásaira bevezetett áfa-csökkentés meglehetősen nehéz értelmezése volt.

 

A kötelező szervízdíj bevezetéséről szóló javaslatot nem előzte meg semmiféle szakmai egyeztetés – mondta Kertész Rezső, a KISOSZ ügyvezető társelnöke, aki felkérte a fórumon megjelenteket, lobbizanak azért a térség országgyűlési képviselőinél, nehogy jogszabály szülessen néhány turisztikában érdekelt vállalkozói érdekcsoport ötletéből. Hozzátette, hogy a szervízdíj alkalmazására jelenleg is van lehetőség, had döntse el minden vállalkozás maga, akar-e élni vele.

– Mi is reméljük, hogy nem lesz kötelező szervízdíj, mert az a mi életünket is ugyanúgy megnehezítené, mint a magukét – fejezte ki egyetértését a fórumon előadást tartó egyik adóhatósági szakember.

Hetesi Gábor osztályvezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal somogyi igazgatóságának osztályvezetője arról számolt be, hogy a nyugtaadási fegyelem, a szabályos foglalkoztatás, az árueredet vizsgálata mellett idén növekvő számban kívánnak forgalomszámlást is végrehajtani, ami azt jelenti, hogy esetenként egész nap figyelik, rögzítik a vendég- és áruforgalmat egy-egy helyszínen.

A szakembert a fórumon megjelenő vállalkozók leginkább az éttermi vendéglátásban bevezetett áfa-csökkentés értelmezésével kapcsolatban bombázták kérdésekkel, amire úgy reagált, hogy ez esetenként „egy matematika érettségivel egyenértékű feladat”. A korábban 27 százalékos áfa 18 százalékosra csökkentése ugyanis csak meghatározott feltételek teljesülése mellett, meghatározott ételekre, italokra alkalmazható, és függ a vásárló szándékától is. Ha például minkét áfa-körbe tartozó ételből egyszerre szolgálnak fel, és a vendég az étele egy részét ott fogyasztja, egy részét elviszi, akkor jöhet a „matekozás”.  A szakember válaszainak zöme így kezdődött: „szerintem”, majd arra biztatta a hallgatóságot, hogy minden vitatott kérdésre kérjenek írásos állásfoglalást a hatóságoktól.

Kertész Rezső hangsúlyozta, az áfa-csökkentést, és annak jövő évtől tervezett folytatását a vendéglátók nagyon várták és várják, nagy szükség van rá, de a bevezetett szabályozás bonyolult, nem egyértelmű. A KISOSZ javaslata, hogy egyszerűsítsék: a vendéglátók valamennyi helyben készített és kiszállított ételére terjedjen ki a csökkentett áfa alkalmazásának lehetősége.

A fórumon megjelenteket a megyei kormányhivatal és a megyei adóhatóság több szakembere is tájékoztatta előadásaiban az aktuális jogszabályváltozásokról, várható ellenőrzésekről, illetve válaszolt a felmerülő kérdésekre.

 

A Dél-balatoni vendéglátóhelyek száma (15 településen):

2014-ben   1439

2015-ben   1412

2016-ban   1402

 

A Dél-balatoni kiskereskedelmi boltok száma (15 településen):

2014-ben   1847

2015-ben   1807

2016-ban   1745

(forrás: KISOSZ)