A sátorvassal ütötte várandós élettársát egy férfi Balatonberényben (ugyeszseg.hu)

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki strandolás közben támadta meg a párját a balatonberényi strandon tavaly.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját.

Erre tekintettel a nő távozni akart a helyszínről, amelyet a vádlott akként akadályozott meg, hogy a hajánál fogva a földre rántotta partnerét. Ezt követően a férfi magához vette az egyik 45 cm-es, alumíniumból készült sátorvasat, és azzal legalább három alkalommal megütötte az élettársát, melyet észlelve a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el – írja az ugyeszseg.hu.