A Gyulakeszi Csigó Malomban Márta István szerzői estjén, életműve bemutatása során élete fontos állomásait elevenítette fel Kovács Géza, művészeti menedzserrel beszélgetve.
A film bejátszásokkal színesített esten a Csigó Malomban az Életmű- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Márta István, akit sokan a Művészetk Völgye okán ismernek, saját alkotói életútjába nyújtott betekintést egy-egy zeneműve bemutatásával, azok születése történetét is felidézve.
Egy végrendelettel indult az életmű
Márta István alkotói munkásságán túl az elmúlt több mint három évtizedben igen sokoldalú kultúra szervező tevékenységével járult hozzá Magyarország kulturális turizmusának felpezsdítéséhez. A pódiumbeszélgetés keretében és a videó felvételek vetítése kíséretében minderről és további terveiről hallgathatta őt a közönség.
Amint elhangzott, a ma 72 éves Márta István gyermekkorában dédanyjának köszönhetően jutott egy zongorához.
– Végrendeletében kérte, hogy vásároljanak nekem, egy gyereknek zongorát. Megvették és zenei általános iskolába írattak a szüleim, akik a Kiskunságból valók voltak és színjátszókörben játszottak, a színházhoz tehát már akkor közel kerültem és egyenes volt az utam a konzervatóriumba, Zeneakadémiára. Ott alapítottam meg az eső zenekaromat, holott a konzervatóriumban az első félévben megbuktatott a tanárom zeneszerzésből. El kellett döntenem, hogy a beatzenét, vagy a komolyzenét választom. Az előbbit, de titokban. Zenekart alapítottam, a Fiatal művészek zenei klubjának zenei vezetője lettem. A Zeneakadémián a Fiatal zeneszerzők csoportját alapítottam meg, egyik tanárom Petrovics Emil volt, akit nagyon szerettem. Akkoriban már harangokra és brácsára írtam darabot, azt játszottam másodévesen, de Petrovicsnak nem nyerte el a tetszését – emlékezett a közelmúltban Életmű-díjjal elismert Márta István.
A moderátorral beszélgetve felelevenítette az akkori korlátokat, útlevelet nem kaptak, legfeljebb néhány országba utazhattak ki. – Lengyelországban virágzott a művészet, tágasabb volt a világ, mint nálunk. Varsóban egy darabomat játszották akkoriban.
Egyik alkalommal Cseh Tamással utaztam ki, akit akkor már nagy örömmel fogadtak Krakkóban. Romániába pedig gyűjteni mentem, autóstoppal és filmfelvevővel. A csángóknál jártam, amikor egy székely bácsit hallottam énekelni, akkor szerettem meg a népzenét.
Zenét, meséket, csujogatásokat, siratóhoz hasonló dallamokat, ahogy én neveztem: siratkozásokat gyűjtöttem valóságos időutazások során. Amikor kiderült, hogy megörökítettem az ottaniakat, megbüntették az összes megszólalót – emlékezett a szerző és az utóbbi anyagból forgatott klipet be is mutatta. Beszélt arról, hogy hosszas gondolkodás után vonósnégyest írt egy ötödik szólamot beépítve, a darabot ma is játssza a tengerentúlon a Kronosz vonósnégyes. Gyűjtött Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan, azonban nem őket utánozva, hanem a technika lehetőségeit használva, új dimenziókat nyitva meg. Rendezett, filmekhez, színdarabokhoz írt kísérő zenét, azon munkáit izgalmas utazásoknak tartja.
A teljes cikk itt elolvasható.