A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) idén először települ ki a július 19-28. megrendezett Művészetek Völgyébe.
A folyamatosan látogatható kiállításuk mellett számos előadással, beszélgetéssel, de falusétával, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és workshoppal is várják az építészet és a műemlékvédelem iránt érdeklődőket Kapolcson a MűvészVölgy Kúria tetőterében.
A több, mint másfél évszázados múltra visszatekintő intézmény Magyarország és a Kárpát-medence épített örökségének kutatásával, dokumentálásával és tárgyi emlékeinek megőrzésével, bemutatásával foglalkozik. A kiállítással ízelítőt szeretnének adni a MÉM MDK mindennapi tevékenységéből. A kísérőprogramokon a közös építészeti örökségünk jelentőségére hívják fel az érdeklődők figyelmét, amelybe kicsik és nagyok egyaránt bekapcsolódhatnak – írja az Építész Fórum.
Az építészeti kalandozások során minden alkalommal egy új épületet ismerhetnek meg a résztvevők. A szervezők nemcsak a Völgy környéki épületek közül, hanem az egész országból válogatnak. Az alkotó programokon saját házunkat is megtervezhetjük, amit elhelyezhetünk képzeletbeli országunk térképén.