A Mail Art és a hal – Kiállítás a vonyarcvashegyi Művelődési Házban (zaol.hu)

Mail Art, azaz képeslap méretű papírra készült, s postán elküldött alkotásokból nyílt tárlat szeptember végéig a vonyarcvashegyi Művelődési Házban. A művek az intézmény által meghirdetett pályázatra készültek, melynek témája a hal volt. 11 országból 64 alkotó 108 művet küldött be, melyek között voltak egyedi képeslapok és díszített borítékok.

 

Tavaly hirdette meg először a Művelődési Ház a külföldön ismert, de hazánkban újszerűnek számító művészeti ág, a Mail Art pályázatot. Akkor a szőlő és a bor, most a hal az alkotások témája.

– Nagy örömömre szolgál, hogy nem csak Vonyarcvashegyről és a közeli városokból is több nevező akadt. A szomszédos országokon kívül távoli vidékekről is jöttek alkotások: például Kazahsztánból, Szaúd-Arábiából, Marokkóból, Malajziából, Indiából- mondta el Illésné Major Julianna, a Művelődési Ház igazgatója. A művészeti versenyre korosztályi megkötés nélkül lehetett pályázni, a nevezők köre a 3,5 évestől a nyugdíjas korú alkotókig tartott. A hal témához illően az eredményhirdetést múlt hét végén a Ponty így jó fesztiválon tartották, három korosztályban hirdettek díjazottakat.

Igazi öröm a számomra, hogy az egyik első díj Vonyarcvashegyre került, Kovács Miklósné nyerte el, a másikat pedig a cserszegtomaji Takács-Szencz Lívia. A gyerekek között is akadt helyi sikeres versenyző : a hat éves Horváth Máté – sorolta a szervező. Az alkotásokból nyílt kiállítás szeptember végéig lesz látható a Művelődési Házban – írja a zaol.hu.