A magyar narancs nem, de a mandula megmaradt Balatonakaliban (veol.hu)

Ha a 71-es úton Zánka irányába haladunk, Balatonakalit elhagyva szép mandulás mellett visz az utunk. A másfél hektárnyi területen 466 fát akali önkormányzata telepíttetett 2015 novemberében, hagyományokra és a múlt kutatásaira építve. Mandulavirágzáskor tartják a VII. akali bor napját április elején.

Mandula, jó bor, vendégszeretet – 2010 óta ez a Balaton-parti település jelmondata. A mandulának múltja van a 700 lelkes faluban, a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Fertődi Kutatóállomásnak volt itt a Balatonakali Kísérleti Telepe.

– Üvegházakban folyt itt a nemesítés, elsősorban a Tanú című filmből jól ismert magyar narancsra koncentráltak – meséli Koncz Imre polgármester. – Szerencsére a mérnökök azért nem csak a naranccsal foglalkoztak, nagyon komoly volt a barack- és a mandulanemesítés is, az Akali 60 fajta korának legjobbja volt, papírhéjú mandula 60 százalék béltartalommal.

Az önkormányzat már 2010-ben elhatározta a mandulaültetvény telepítését, de állami földekhez nem sikerült jutnia, végül a Mencshelyi Tsz felszámolásával sikerült két hektárt megszerezni. Nagyon sokan segítették az ültetvény létrehozását, ahová négy korszerű fajtát ültettek el. A NAIK badacsonyi kutatóintézetében a szükséges talajvizsgálatokat végezték el, a Földművelésügyi Minisztérium a csemeték költségéből vállalt egy részt, a zánkai kertbarát kör és a gyógynövényvölgy kertészmérnöke Takács Feri bácsi is az elejétől segített. Idén is Takács Feri bácsi mutatta meg, hogyan kell jól metszeni a mandulát. A másfél hektárral az önkormányzat közmunkásai és a helyi önkéntesek két nap alatt végeztek.

– Nagyon szépek a fák, reméljük, idén már lesz egy kis termés is. Azt szeretnénk, ha a saját rendezvényeinken mindig tudnánk pirított mandulát kínálni. A jó bort érdemes mandulával kóstolni, aki ezt egyszer kipróbálta, utána biztosan keresi – tette hozzá Koncz Imre.

Szépek lesznek a fák a VII. akali bor napja mandulavirágzáskor nevű ünnepen is. Április 1-én és 2-án a környékbeli borosgazdák nyitott pincékkel is várják majd a látogatókat.

(12:24)