A magyar kultúra napja – Koncertek és kiállítások több dél-balatoni településen (mti)

Koncerteket, kiállításokat és egyebek mellett könyvbemutatókat is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából a hét végén és a jövő héten több dél-balatoni településen.

A legtöbb dél-balatoni településen megünneplik valamilyen formában a magyar kultúra napját.

Zamárdiban az Ad Libitum Kamaraegyüttes ad koncertet szombaton 16 órától a helyi közösségi házban Ízelítő 1000 évnyi zenénkből címmel, ugyanekkor Balatonlellén, a helyi a művelődési házban Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke tart előadást Erkelről.

Siófokon hétfőn 18 órától az Egerszegi Akusztik Zenekar egyedi hangvétellel, népzenei hangszerelésben ad elő megzenésített József Attila-, Nagy László-, Hell István-verseket és prózai műveket a város kulturális központjának kávéházában. A Fonyódi Kulturális Központba e napon 17 órától az Esztrád Színház hozza el az “Aki a múltba tekint, az a jövőbe lát” című produkcióját.

 Marcaliban, a kulturális központban a helyi könyvtár és múzeum tart ünnepséget hétfőn 17 órától, az eseményen megnyitják a 2007-ről jelentjük! című kiállítást, s emellett bemutatják Szaka Zsolt Marcali – Egy kis város a Balaton hátterében című könyvét.

 Tabon, a helyi művelődési központban hétfőn nyit a Mozaik művészet Bene Zsolttal című, február 2-ig látható kiállítás, 17 órától Orbán Erika író könyvbemutatójára várják a közönséget. Kedden a Roxinház Süsü a sárkány című gyermekelőadását, szerdán reggel 9 órától magyar filmeket lehet megnézni.