A levegőből is pásztázzák a somogyi földeket (Somogy TV)

Megkezdték a parlagfű légi felderítését Somogyban. A Somogy TV a megyei kormányhivatal közleményét idézve azt közölte, hogy a földhivatal szakemberei idén is a Készenléti Rendőrség helikopteréből pásztázzák a földeket.

Első körben a Kaposvár – Balatonföldvár – Balatonvilágos által övezett területet már sikerült ellenőrizniük, ezért a földtulajdonosoknak érdemes még időben elvégezniük a parlagfű-mentesítést. A légi felderítés hatékonysága, hogy jóval nagyobb, járművel kevésbé megközelíthető területek sem maradnak rejtve. Legtöbbször búzatarlókon, napraforgó- és szójatáblákban fordul elő az allergén gyomnövény, amelynek számát csökkenteni ugyan lehet, de teljesen kiirtani nem. Egy növény 3-4 ezer magot termel, amely akár 30-40 év múltán is képes kihajtani. Ráadásul a mostani időjárás kedvez is a parlagfű fejlődésének.