A lakosság segítségét kérik a fonyódi rendőrök

Lopással gyanúsított személyek megtalálásához várnak segítséget a Fonyódi Rendőrkapitányság munkatársai. A két férfi egy balatonlellei és egy dombóvári áruházból próbált meg élelmiszert és ruhákat elvinni néhány napja.A gyanúsítottakat a biztonsági szolgálat akadályozta meg  ez év szeptember 11-én, hogy 10 óra 35 perckor egy balatonlellei áruházból különböző élelmiszereket és ruhaneműket vigyenek el fizetés nélkül. A tettesek futva elmenekültek az üzletből, miközben hátrahagyták az árucikkeket.

A nyomozás során kiderült, hogy a két gyanúsított közül egyikük előző nap egy dombóvári áruházban szintén bűncselekményt követett el, az üzletben lévő kamera felvételt is készített róla.

A személyleírás szerint a fiatalember 18 év körüli, körülbelül 180 cm magas, vékony testalkatú, oldalt felnyírt hajú, mindkét bűncselekmény elkövetésekor lila pólót viselt.

Társa 20 év körüli, vékony testalkatú, sötét hajú férfi, aki lila-zöld-fehér mintás pólót viselt a balatonlellén elkövetett bűncselekmény idején.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik a képen látható személyeket felismerik, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek.

elkovetok-blellen

Jelentkezni lehet személyesen a Fonyódi Rendőrkapitányságon (Fonyód, Vitorlás utca 2.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

(18:20)