A korlátozások után: balatoni kikötő körkép (vitorlazzitthon.hu)

Május 4-vel feloldották a veszélyhelyzetben elrendelt kijárási korlátozásokat a vidéki településeken, így a Balatonnál is. A tó körüli vitorlás kikötők nagy részének kapuit eddig sem tartották zárva, az elmúlt hetekben a tavaszi felkészülés munkálatai zajlottak a marinákban. Most az általunk megkérdezett kikötővezetők ha nem is dömpingre, de mindenesetre nagyobb forgalomra számítanak, ugyanakkor a szigorított higiéniás szabályokat továbbra is fenntartják. A Vitorlázz Itthon az újranyitásról készített körképet. 

Amikor elindult a koronavírus elleni védekezés, akkor mindenképpen arra koncentráltunk, hogy minden bérlő hozzáférhessen a hajójához – mondta el a Vitorlázz Itthonnak az Alsóörs Marina Kikötővezetője. Rick Gergely hozzátette: büszke a hajósokra, ugyanis ebben az időszakban is rendkívül fegyelmezetten, türelmesen, a szabályokat betartva érkeztek. Kifejtette: az Alsóörs Marina egész éves kikötő, így a hajók egész évben vízen vannak, a jégmentesítést pedig szivattyúkkal oldják meg. Március óta náluk elindult a szezon – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy a közösségi vizesblokkot zárva tartották a fertőzésveszély elkerülése miatt, a főépületben lévő, úgynevezett családi fürdőket megnyitották, viszont emelték a takarítások számát. Rick Gergely beszámolt arról is, hogy minden, a kormányzat által elvárt és előírt kötelező intézkedéseket továbbra is betartják. Május 4-től változás, hogy kinyitják az étterem kerthelyiségét, de továbbra is kiszállítják az ételeket, italokat a hajókra.

A balatonfenyvesi kikötőben a tavaszi munkák zavartalanul zajlottak – fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak a Fenyves Yacht Club kikötővezetője. Varga Bálint kifejtette: az elmúlt hetekben az algagátlózást, vitorlák felszerelését, ponyvák leszerelését végezték. A kikötő eddig is látogatható volt, hiszen az egy háztartásban élők eddig is sportolhattak és igénybe is vették a marina szolgáltatásait. Varga Bálint hozzátette: a hotel és az étterem bezárása okozott problémát, ugyanakkor ők is átálltak elviteles kiszolgálásra, így a bérlők a megrendelt ételt saját hajójukon fogyaszthatták el. A kikötővezető is arról számolt be, hogy a kikötőben teljes mértékben a helyzetnek megfelelően viselkedtek a hajósok, nem voltak tömörülések és csak szűk családi körben vitorláztak. A higiéniára ők is odafigyelnek, különböző fertőtlenítőszereket helyeztek el a mosdókban. Hozzátette: megnyitják a kikötőhöz tartozó étterem teraszát is, hogy még kényelmesebben lehessenek a vendégek. Elárulta végül: tavaly ősszel plusz száz hajóhellyel bővült a kikötő, így még jelen pillanatban vannak szabad helyek. Várható ugyanakkor, hogy jövőre ezek is elkelnek.

A Balatonfői Yacht Clubnál is megkezdődtek a felkészítési munkálatok már április elején – fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak a Balatonfői Yacht Club üzemeltetési vezetője. Lénárt Anita kifejtette: nem zárták be a kikötő kapuit, a hajósok a járványügyi szabályok betartásával látogathatták a marinát. A tapasztalatok szerint az itteni hajósok is fokozottan odafigyeltek, hogy ne csoportosuljanak, szájmaszkot, kesztyűt viseltek, fegyelmezetten és példásan viselkedtek. Beszélt arról is, hogy a kikötő éttermének kerthelyiségét megnyitják, természetes a járványügyi előírások betartásával. Fel vannak készülve arra, hogy a hajósok nagyobb számban jelennek meg náluk.

A Marina Fűzfő kikötőjében az elmúlt napokban próbálták tartani a megszokott munkarendet – tájékoztatta a Vitorlázz Itthont a létesítmény vezérigazgatója. Kerekes Ágnes kifejtette: a hajókat vízre helyezték, a fürdőházat előkészítették, illetve mindent megtettek annak érdekében, hogy amikor elindul a szezon, minden zökkenőmentesen működhessen. Beszélt arról is, hogy a héten megnyitják a nagy fürdőházat, viszont kötelező lesz a vendégeknek a maszk viselése és a higiéniai szabályok folyamatos betartása.

A témában készült interjúk a www.vitorlazzitthon.hu oldalon érhetőek el.