A korlátozások miatt nagyobb a forgalom a Balatonnál (sonline.hu)

 

A járvány tavaszi hullámában is népszerű volt a Balaton, és most is sokan költöztek ki a tó mellé, akik a munkájukat otthonról is tudják végezni. Lendületet adott ehhez az iskolai online oktatás elrendelése és az üzletek és szolgáltatások bezárása.

.

 

Tóth Lilla Budapestről két hete költözött le a Balaton mellé. – A korlátozások miatt bezárt az az üzlet is, ahol dolgozom, erre az időre leköltöztem a szüleim nyaralójába – mondta. – Mivel most meghosszabbították a boltzá­rat, ezért tovább maradok. Lényegesen szabadabb az élet itt, mint Budapesten. Kisebb a tömeg, nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Nagyokat sétálunk a tóparton, élvezzük a kényszerszabadságot, mást úgy sem tehetünk.

– Fonyódra jellemzően már nemcsak hétvégére jönnek el a nyaralótulajdonosok, hanem már csütörtökön megérkezik a család – mondta Hidvégi József polgármester. – Ennek örülünk, hiszen, ha helyben vásárolnak, a fonyódi éttermekből rendelnek ételt, azzal a helyi szolgáltatókat támogatják. Ha nyáron szeretjük a turistákat, és jók az adóforintjaik, akkor télen és járvány idején is fogadjuk el a jelenlétüket.

Nem aratott osztatlan sikert Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, Balatonfenyves polgármestere múlt heti közleménye, amelyben arra kérte a Balatonhoz érkező turistákat, hogy bevásárlásaikat ne a tónál intézzék.

– Nem igazán törődtek a turisták a kérésemmel – mondta lapunknak Lombár Gábor polgármester. – Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy a Balatonnál éppúgy érvényesek a szabályok, mint másutt, s arra is tekintettel kell lenni, hogy szezonon kívül itt kevés üzlet van nyitva, az egészségügyi rendszerünk pedig leterhelt. Ráadásul a vírus szempontjából Somogy is igazán érintett. Aki ide menekül a járvány elől, az nem biztos, hogy jól teszi.

Lombár Gábor hozzátette: sok fenyvesi nyaralótulajdonos már jóval a szokásos húsvéti takarítás előtt rendbe rakta a házait, sőt volt aki téliesített is, hogy bármikor el tudjon szabadulni a városból.

 

Zamárdi és Balatonlelle

Hasonló a helyzet Zamárdiban is. Csákovics Gyula polgármester elmondta: évek óta azt tapasztalják, hogy sokan választják otthonuknak a fesztiváljairól is híres várost, de a járvány miatt ez a folyamat nagyobb lendületet kapott. – Az utóbbi évben jelentős leköltözés kezdődött Zamárdiba. Gyakorlatilag a vírus kezdete óta tart. Olyanokról is tudok, akik gyerekekkel jöttek le, és már tavaly tavasszal is itt voltak. Van sok olyan is, aki úgy döntött: véglegesen leköltözik, vagy innen, home office-ban dolgoznak.

Balatonlellén ugyanakkor nincs jelentősebb forgalom a polgármester szerint, persze akinek nyaralója van és megteheti, hogy a szép természeti környezetből dolgozik, az meg is teszi. Még többen vannak munkások, akik építkezéseken dolgoznak, s ezért töltik idejük nagy részét a Balaton-parti városban.

 

Elfér mindenki

Kenéz István balatonlellei polgármester kérdésünkre elmondta: városában érzékelhetően nagyobb forgalom nincsen, egyedül a lellei áruházak környékén lehet csak észrevenni, hogy valamivel több a vásárló, mint az a kora tavaszi időszakban lenni szokott. Ez a létszámtöbblet azonban még semmiképpen sem nevezhető zavarónak.

 

Nincs nagy tömeg a szálláshelyeken

Már hónapok óta csak üzleti célú vendégeket fogadhatnak a szálláshelyek. Éppen ebből a célból nyitott újra januárban a BL YachtClub&Apartments. A lehetőséget szerették volna megadni a Balatonnál dolgozóknak, hogy legyen hol megszállniuk, ám csak elvétve jelentkeztek ilyen céllal vendégek. Tavasszal karanténhotelként üzemelt a CE Napfény Hotel, az azt vezető Tóth Gergely másik szállodája, a CE Pláza most ingyen fogad Siófokra átvezényelt egészségügyi dolgozókat. A tulajdonos azt mondta: csak néhányan élnek a lehetőséggel, üzleti célú vendégeik pedig nincsenek. Hasonló a helyzet a szintén siófoki Hotel Azúrban, szinte egyáltalán nem érkeznek vendégek. Aki megteheti, az inkább a saját nyaralójában bújik el a világ elől.