A klímavédelemről tartottak fórumot Gyenesdiáson (zaol.hu)

Gondoltunk már arra, hogy ha elzárjuk a csöpögő csapot, azzal mi is teszünk a természetért, a Földért, a rendelkezésünkre álló erőforrásokért? Többek között ez a példa is elhangzott azon a fórumon, melyet a Klímabarát Települések Szövetsége szervezett, s melynek témája a fenntarthatóság volt.

A klímaváltozás hatásait mindannyian érezzük, s mindenkitől függ, hogy mérséklése és a hozzá való alkalmazkodás mennyire lesz hatékony. A helyzet javításán dolgozik a Klímabarát Települések Szövetsége (KTSZ), mely országszerte nyolc régiós rendezvényt szervez. Ezeken az adott térség jellemzőit vitatják meg a régió önkormányzati döntéshozói, civil és szakmai szervezetei, vállalkozásai, egyetemei és kutatóműhelyei.

A balatoni rendezvénynek Gyenesdiás adott otthont. Gál Péter projektmenedzser elmondta, hogy a témák között szerepelt Magyarország és Zala megye klímastratégiája, több vízügyi kérdés és a szemléletformálás fontossága. Gyenesdiás jelentős szerepet kapott a célok elérésében, hiszen a KTSZ elsőként készítette el a település klímastratégiáját, amely mintaprogram is más települések számára. A stratégia megvalósításán az önkormányzat és a civil szervezetek, az erdőkkel és vizekkel, a környező tájjal foglalkozó szervezetek közösen dolgoznak – írja a zaol.hu.

– Az összefogás célja a fenntarthatóságot a társadalmi tőke erejével megsokszorozni. Itt vagyunk a Balaton partján, a Keszthelyi-hegység tövében, a minket körülvevő értékeket meg kell őriznünk az utódaink számára – emelte ki Gál Lajos polgármester.
Kifejtette, hogy a megfogalmazott célok és intézkedések között szerepel a káros anyagok kibocsátásának csökkentése, amire példaként a közvilágítás korszerűsítését említette, valamint a szemléletformálás.

– A szemléletformálást, a helyben maradást és ökotudatosságot szolgálja például az Egy ház – egy szőlő és az Egy ház – palántázz! akció. A korábban elindult Zöld Balaton projekt pedig arról is szól, hogy kapcsoljuk le a feleslegesen világító lámpákat, a csöpögő csapot zárjuk el. Ez mind apróságnak tűnik, de összeadva már jelentős – hangsúlyozta a polgármester.

Hozzátette: a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás is fontos, és arról is szólt, hogy az önkormányzati példamutatás elengedhetetlen, ezzel a lakosságot is ösztönzik.