A keszthelyi zeneiskolában több mint ötszáz gyermek pallérozódik (zaol.hu)

Mozgalmas időszak előtt áll a keszthelyi Festetics György Zeneiskola, amelyben egymást váltják majd a koncertek, versenyek s rendezvények – írja a zaol.hu.

Babos Lajos, az intézmény vezetője elmondta, január legvégén a magyar kultúra napja apropóján jótékonysági hangversenyt rendeztek, amelyen az iskola pedagógusai és növendékei léptek fel, a folytatásban pedig elindítják bérletes sorozatukat az intézmény baráti körével karöltve. Ebben három koncertet kínálnak az érdeklődőknek a tavasz során: előbb a zenei pályán továbbtanuló volt növendékeik lépnek fel, amit egy tanári hangverseny követ, a záróakkord pedig májusban a versenygyőztes növendékek gálája lesz.

– Márciusban rendezzük az immár tizenharmadik zalai vonóstalálkozót, áprilisban pedig a Helikoni Ünnepségek komolyzenei kategóriájának szervezésében oroszlánrészt vállal iskolánk – folytatta Babos Lajos. – Ezen felül rendszeresen tartunk majd tanszaki koncerteket, növendékhangversenyeket, s tervezünk hangszerbemutatót és nyílt napot is a tavaszi időszakban, tehát nagyon sok és színes program vár ránk a nyár kezdetéig.

Az intézményvezető elárulta, ezek pontos időpontjáról az iskola közösségi felületein adnak tájékoztatást az érdeklődőknek, s itt eredményeikről is folyamatosan beszámolnak.

Babos Lajos a lap kérdésére úgy fogalmazott, a Festetics György Zeneiskola az első félév munkája alapján továbbra is sikeres és eredményes, s mintegy 530 növendék képzéséről gondoskodnak napról napra.

– Azt tapasztaljuk a mindennapokban, hogy népszerű a zeneoktatás, a gyerekek pedig szívesen járnak hozzánk, ami örömteli s feltétlenül biztató a jövőre nézve – szögezte le az intézmény első embere, emlékeztetve: a közelmúltban megújult az iskola külső homlokzata és a hangversenyterem is, amely már eddig is sok szép élménnyel ajándékozta meg a betérőket.