A jövőért dolgoznak Balatonszentgyörgyön (InfoRégió)

Nyertes pályázatoknak köszönhetően több beruházás és felújítás zajlik jelenleg a településen. Befejezéséhez közeledik a közös önkormányzati hivatal épületének külső és energetikai korszerűsítése a Magyar Falu Program pályázat keretében elnyert közel 50 milliós támogatásból, mellyel megvalósul a ház teljes belső felújítása is.

A beruházás során korszerűsödik a fűtés, megújul az elektromos hálózat, a gyengeáramú rendszerrel együtt – írja az InfoRégió.  Megtörténik a belső asztalos és lakatos szerkezetek, valamint a padló- és a falburkolatok cseréje. Sor kerül a festésekre, az akadálymentesítés kiegészítésére, a klimatizálásra és a bútorzat cseréjére is.

Mindezt követően az önkormányzat tulajdonában lévő művelődési ház újul majd meg, készen vannak a bölcsődeépítés tervei is. A Vidékfejlesztési Program helyi piacok és közkonyhák fejlesztését támogató pályázatán közel 50 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertek, ebből egy 327 négyzetméter alapterületű, illetve 369 négyzetméteres további kapcsolódó udvarral helyi piac létesül, mely munkálatok már jelenleg is tartanak.

A Csillagvár utca keleti oldalán a járda felújítása megtörtént, a már rossz állapotú régi, néhol balesetveszélyes nyomvonalon térkő burkolatú járda készült el.