A jég sem volt akadály, megtartották az év első balatoni vitorlásversenyt (fotók)

Jég, köd, napsütés, szél. Mindezekből kijutott azoknak, akik február 9-én szombaton Balatonlellén rajthoz álltak a III. Farsangi Regatta Vitorlásversenyen – számolt be a főszervező Tóth Balázs. A mentőhajó jeget törve tudott csak eljutni a verseny startjához, hogy végig biztosíthassa a rendezvényt, és akadt aki hiába vágott neki vitorlásával, nem jutott el a nevezésig.

 

(fotók: BL YachtClub)

A Balaton hetek óta nem tudta eldönteni, hogy befagyjon, vagy ne – az elmúlt napok enyhe időjárása ellenére viszont szombat reggelre beállt a tó. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata mentőhajójának úgy kellett kiverekednie magát az alsóörsi bázisról, aztán folyamatosan a jeget törve jutott el Balatonlellére.

 

Voltak akiket a jég megkadályozott, hogy eljussanak a startig

A versenyre 13 egység nevezett, ebből 6 one design, és 7 open kategóriában. A versenyzők között volt, aki Balatonfüredről, volt aki Alsóörsről érkezett. Egy csapat Keszthelyről ugyan útnak indult Lellére, de ők sajnos a jég fogságában ragadtak, és visszafordultak, így nem tudtak nevezni.

A reggel 10-re meghirdetett rajtot a szervezők halasztották, mert egybefüggő jég volt a BL YachtClub előtti vízterületen. Délben már ki tudtak menni a hajók a nyílt vízre, elolvadt a jég, akkor viszont a szél hiány gátolta meg a rajtoltatást. Végül 13 órakor rajtoltak el a hajók, és kellemes nyugati szélben 2 órán át versenyeztek.

 

Jégtáblák közt hajóztak

“Hatalmas élmény volt a jégtáblák között hajózni, és mivel jól felöltöztünk, a hideg sem okozott kellemetlenséget” – mondta el Draskóczi Katalin versenyző. Bagyó Sándort, a versenyt biztosító Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetőjét is meglepte az összefüggő jég. “Egész héten konzultáltunk a szakemberekkel és a szervezőkkel, de a szombat reggeli jég állapotok még minket is megleptek. Eredetileg csak segíteni mentem le a kikötőbe a kollégáknak, aztán a hajón ragadtam, és Balatonlelléig kísértem őket.”

A one design kategóriát végül az EL Lányok nyerték Sabján Annamária kormányzásával, az open kategóriában Soponyai Géza és csapata bizonyult a legjobbnak. A téli vitorlás versenysorozat március 16-án folytatódik Balatonlellén a Tavaszi Regattával.

 

A kategória győztesek:

(fotók: BL YachtClub)