A hőhullám elől sokan veszélyes vizekbe menekülnek (sonline.hu)

Az olyan nyári hőhullámok idején, mint a mostani, sokan kockáztatják az életüket egy kis lubickolásért: tiltott helyen fürdőznek. Ez Somogyban sem ritka, a megye az ország halastavakban egyik leggazdagabb tája, s ezekben tilos a vízbe menni.

 

A megyében a szabad vizekben a Balatonon, a Dráván Barcsnál és a kaposvári Deseda tavon is van kijelölt fürdőhely. De vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogy megyéhez tartozó területén, a parttól 1000 méternél távolabb már tilos fürdőzni, ezt tartalmazza a jogszabály. Somogyban van a dunántúli halastavak egyharmada. A gazdák odafigyelnek rá, hogy ezeket ne közelíthessék meg illetéktelenek. Vízjogi előírás a fürdés tiltása, ezért mindenhová kihelyezik az erről szóló táblákat.

– Csak a tulajdonos ismeri igazán a halastavát, ő tudja, hol veszélyes, hol mélyül hirtelen, hol hínáros és iszapos – mondta Szíj István, a szentimrei halgazdaság tulajdonosa. – Az igazi veszélyt az jelenti, hogy nincs felügyelő a parton, aki vigyázna és menteni tudna. Az úszkáló könnyen megijedhet és pánikba eshet, ha kapálózik, akkor következhet be a tragédia.

A rendőrség szerint a Balatonon az idelátogató vendégek és a helyi lakosok számarányához viszonyítva a tiltott fürdés okozta szabálysértések száma alacsonynak mondható. Általában évente 5-10 között van az emiatt kirótt helyszíni bírságok, és szabálysértési feljelentések száma. A helyszíni bírság ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedhet. A szabálysértési eljárásban alkalmazható büntetés szintén pénzbírság, illetve a közérdekű munka lehet, de a büntetés mértéke akár a százötvenezer forintot is elérheti. Ám a szabálysértési eljárásban is alkalmazható büntetés helyett a figyelmeztetés intézkedése, tudtuk meg Orbán Zoltántól, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. A szóbeli figyelmeztetések számáról nincs adata rendőrségnek.

Az idei nyáron sok áldozatot szednek hazai vizeink: Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke rámutatott, hogy egyik haláleset sem kijelölt fürdőhelyen történt, sokkal inkább a mély vízben, a parttól távolabbi helyeken.