A hétvégén rendezték az Országos Nagyhajós Bajnokságot Balatonfüreden (hunsail.hu)

Minden osztályban tudtak kieső futammal számolni idén az Országos Nagyhajós Bajnokságon Balatonfüreden. A nehézkes kezdet, vagyis az első két szélcsendes nap után zökkenőmentesen fejeződött be a 2019-es verseny. 

Kétnapos versennyé szűkült az idei nagyhajós bajnokság, ennek ellenére a tervezett tíz futamból minden osztály számára legalább hatot meg tudtak rendezni a pályafelelősök – írja honlapján a Magyar Vitorlás Szövetség. A bajnokság első két napján egyik pályán sem sikerült érvényes futamot rendezni, szombaton viszont az egy órával előrébb hozott rajt bejött, és három pályán is – bár gyengülve – kitartott a negyedik futam végéig az északkeleti-keleti szél. A rendezők hasonlóan jártak el a verseny utolsó napján is, azaz vasárnap is már reggel 9-kor figyelmeztető jelzéseket adtak minden pályán a szombatinál combosabbnak induló északkeleti-keleti szélben.

A bajnokságon az Elliott 770 osztály volt a legnépesebb 12 indulóval – közöttük a 470-es osztályban 1980-as tallini (moszkvai) olimpikon, most ezüstérmet nyert Fundák György kormányozta egységgel. Ugyanebben az osztályban a alakult ki a legszorosabb verseny, az első három helyezett pontegyenlőséggel végzett.

A legnagyobb különbségű győzelmet a Holczhauser András vezette csapat, az Amitié aratta a Regina osztályban, ők 8 ponttal előzték meg a második helyezettet. Idén is voltak külföldi résztvevői a bajnokságnak, tavalyhoz hasonlóan a 11m OD flottában versenyzett két svéd és egy norvég hajó – nem is akárhogyan: a norvég nyert az egyik svéd előtt, a másik svéd pedig a negyedik helyen zárt. Közéjük a Czap Zoltán kormányozta Obsession tudott bekerülni a 3. helyre.