A Helikont szervező alapítvány kapta Keszthely város kulturális kitüntetését (zaol.hu)

Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány érdemelte ki idén a Önkormányzat által alapított „Pro Cultura Keszthely” kitüntető címet. A kitüntetést a a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a színházban tartott ünnepségen adták át.

Az ünnepségen Ruzsics Ferenc polgármester idézte fel az ünnep eredetét, Himnuszunk – ahogy fogalmazott: a magyarság együvé tartozásának jelképe – születését.

„ – A Himnusz hangjai mellett örülünk, ünnepelünk, de hangjai mellett emlékezünk az elmúlt viharos évszázadokra is. Ezt a kultúrát csakis együtt tudjuk megőrizni, továbbadni, óvni, gyarapítani.

Büszkén valljuk, hogy Keszthely a Kultúra Magyar Városa. Ezért mindannyian tettünk és tenni is fogunk. Teszünk azért, hogy ne szlogenként érvényesüljön a Keszthely, a Balaton fővárosa cím, hanem mindenkiben így is tudatosuljon” – emelte ki a településvezető, aki méltatta a kultúrapártoló elődöket, mecénásokat és a magyar nemzeti kultúrát.

Az ünnepi gondolatok után mutatták be a Pro Cultura Keszthely címet elnyert Helikoni Ünnepségek Alapítványt, melyet 1992-ben hozott létre az önkormányzat, s mely a rendezőbizottsággal és a Goldmark Károly Művelődési Központtal közösen szervezi két évente a Helikoni Ünnepségeket. Az azóta eltelt időben a kuratórium elnöke volt Tar Ferenc, dr. Müller Róbert, Csótár András, 2013 óta pedig Regényiné Király Éva elnökletével dolgozik a szervezet- jelenlegi tagjai: Dr. Pusztainé Puskás Zsuzsanna, Szabó Edit Rita, Heiszler Katalin és dr. Molnár András.

A Helikoni Ünnepségeken a dunántúli középiskolások 18 művészeti kategóriában mérik össze tudásukat: legutóbb 700 versenyprogramon több mint 3000 diák vett részt. Mint ahogy a méltatásban elhangzott, a szakmai körökben is elfogadott helikoni minősítések a kezdetek óta rangot adnak a rendezvénynek. A kulturális seregszemle- a város legismertebb, legrégebbi és legnagyobb eseménye – európai viszonylatban is egyedi.

A kuratóriumi tagok az ünnepségen dr. Pusztainé Puskás Zsuzsanna, Szabó Edit Rita, Siszler Katalin, dr. Molnár András és Regényiné Király Éva

Fotós: Keszey Ágnes

„A rendezvényt az 1817-es kezdetektől a 20. század eleji megújításán és az 1970-es évekbeli kicsúcsosodásán át egészen napjainkig kiemelkedő figyelem kísérte helyi, régiós és országos szinten egyaránt. A rendezvényeket – profiljuktól függően – hazánk ismert irodalmi alakjai, a megyei, a régiós és az országos politikai vezetői is rendszeresen megtisztelték jelenlétükkel. A Helikon egyet jelent Keszthellyel.

Az Alapítvány és a Rendezőbizottság a rendezvény iránti töretlen elkötelezettsége kétévente lehetővé teszi a rangos kulturális verseny megrendezését, mely szintén hozzájárult ahhoz, hogy Keszthely 2006-ban elnyerhette a Kultúra Magyar Városa címet.”- hangzott el a Pro Cultura Keszthely kitüntető cím átadása előtti pillanatokban.

Az elismerést Ruzsics Ferenc és Csótár András, az önkormányzat Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke adta át a kuratórium elnökének. Regényiné Király Éva beszédében kiemelte: idén is lesz Helikon: április 19-től 21-ig.