A Gulág emlékműnél tartottak megemlékezést Keszthelyen (TV Keszthely)

Mintegy 800 ezer magyarról emlékeztek meg hétfőn szerte az országban a Gulág emléknapon. Az Országgyűlés 2012-ben határozott úgy, hogy november 25-e lesz a Szovjetunióba hurcolt magyart politikai rabok és kényszermunkások emléknapja,, mivel 1953-ban ekkor léphetett ismét magyar földre először azok, akik túlélték a borzalmakat. Keszthelyen is tartottak megemlékezést.

36 név található a keszthelyi Gulág emléktáblán. Köztük van Vidi József is, aki az egyik túlélője volt annak a borzalomnak, amit a szovjet munkatáborokban kellett elszenvedniük a foglyoknak. Előtte és társai előtt tisztelegtek azok, akik részt vettek az emlékműsoron hétfőn délután a Várkertben. Az emléktáblát a Közösségi Értékekért Egyesület készíttette 2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati támogatásával. Azóta minden évben megemlékeznek a magyar politikai foglyokról és kényszermunkásokról.

Azt gondolom, hogy a múltunkban gyökerezik a jelenünk és ez által a jövőnk is. Nagyon hálásak vagyunk a Közösségi Értékekért Egyesületnek, akik annak idején egy pályázat keretein belül kezdték el felkutatni a keszthelyi Gulág emlékeket, aztán létesült ez az emléktábla és az ő szervezésükben jövünk össze itt minden évben, hogy megálljunk egy pillanatra és meghallgassunk olyan történeteket, amelyeket részletesen nem ismer a nagyközönség.” – idézi Vozár Péterné szavait a TV Keszthely tudósítása. .

A megemlékezésen személyes történetet hallhattak a jelenlévők. Krupla Zoltán nagybátyja visszaemlékezését ismertette, aki a sarkkörön túli vorkutai lágerben töltött több mint 6 évet. Mint elhangzott, Kopácsy Zoltán a szénbányákhoz került, ahol különböző balesetveszélyes munkálatokat kellett végeznie. A rabokat 1955 után szállítottak haza. A Közösségi Értékek Egyesület tagja hozzátette, a magyarok itthon is először börtönbe kerültek, ahol találkozót igen, de érintkezést nem engedtek a családtagokkal. Azonban elengedésük után emberséges bánásmódban részesültek. Krupla Zoltán szerint a hétköznapi emberek szerete végigkísérte nagybátyja életét.

Krupla Zoltán nagybátyja egykori kanalát is megmutatta, melyen monogramja és egy dátum van belevésve, ezt a táborból hozta magával. A megemlékezésen koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál az önkormányzat, a civil szervezetek és a Premontrei gimnázium képviselői. A családtagok és helyi lakosok pedig egy szál virággal és mécsesekkel rótták le tiszteletüket.