A gombatermést is megtizedelte az aszályos időjárás (veol.hu)

Az idei szezon különösen gyenge, az aszályos időszak a gombákat is megviselte – közölte Kelli Lajos gombaszakértő. A szakember szerint az aszályos tavasz és nyár, a csapadék hiánya nem tett jót a gombáknak.

Az elmúlt időszakban ugyan többször esett az eső, de minden gomba egyedszámban és méretben is elmarad a megszokottól. Kelli Lajos a veol.hu-nak  úgy fogalmazott, ez a csapadék nem feltétlenül volt elegendő arra, hogy a gombák termőtestet is hozzanak, inkább magukat gyógyítgatták.  Itt lenne az őszi gombák ideje, azonban nem úgy indult az idény, ahogy azt szerettük volna – jegyezte meg.

Több faj már megmutatta magát, ám nincs az a dömping, mint például tavaly a rizikék, őzlábak esetében volt. A pereszkék sem kaptak még lábra, ha még nem jön a fagy, akkor talán megindulhat ez a faj is – hangsúlyozta  Kelli Lajos.

A tapasztalt gombaszakértő szerint nagyon gyatra volt a tavasz és a kora nyár is gomba szempontjából, míg a nyár további részében már nem is beszélhetünk szezonról, főleg ebben a térségben. Kevés volt a kucsma- és a Szent György-gomba, ahogy a vargánya szintén, amelynek nagy részét a kukacok is megtámadták. Ugyanakkor Kelli Lajos megjegyezte, ez senkinek se szegje kedvét, hiszen ahol már egyszer valamilyen gombát gyűjtöttünk, annak a spórái, fonalai ott lapulnak a talajban, és csak az ideális körülményekre várnak, hogy újra előbújjanak.

A gombaszakértők minden érzékszervüket használva vizsgálják a gombákat, s ezek közül is az orruk a legfontosabb. Egyáltalán nem mindegy, milyen az illata vagy a szaga az adott darabnak.

Sajnos a koronavírus-járványban sokan megbetegedtek, és ezzel együtt részben vagy egészben a szaglásukat is elvesztették. Épp ezért, akiknek a szaglásuk odalett, mindenképpen forduljanak gombaszakértőhöz, még akkor is, ha az adott gombát jól ismerik – tanácsolta Kelli Lajos.