Legalább harminc – negyven olyan farsangi eseményt tartanak a Balatonnál, amely miatt érdemes lehet a Balatonra utazni a következő hetekben. Lesz autós flúgos futam, utcai disznóvágás, és jelmezes kerékpártúra is.
A turisztikai szervezetek szerint az ilyen télűző rendezvények segítenek abban, hogy a nagyobb karácsonyi forgalmat generáló időszak után, ismét bevételhez jussanak az egész éven át nyitva tartó vendéglátóhelyek, apartmanok, szállodák. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint: a téli időszak eddigieknél is jobb kihasználásával, a szezonális ingadozások csökkentésével stabilabbá tehetjük a helyi gazdaságot és egész évben pezsgő életet teremthetünk. Ennek köszönhetően több állandó munkahely is keletkezhet a régióban. – mondta a szakember.
Jelenleg a balatoni jégpályák vonzzák a környező települések turistáit, de a következő hetekben már olyan eseményeket is szerveznek, amelyek több ezer látogató érdeklődését is kiválthatják.
- 2025. február 8-án hagyományos disznóvágást tartanak Badacsonytomajon, a Farsangi Torkos Tomaj elnevezésű eseményen.
- Fonyódon 2025. február 07-09. között szervezik meg a 12. Kolbászfesztivált, amely a déli part egyik legnagyobb téli, kulináris eseménye.
- Február 15-én szervezik meg a 16. Révfülöpi Rianás elnevezésű eseményt. A program részeként itt tavaly látványos disznóvágást tartottak, amit a húsok helyszíni feldolgozása követetett, és a nap folyamán a látogatókat frissen készült kolbásszal, hurkával és toroskáposztával kínálták. A vidám hangulathoz egy forraltbor-készítő verseny is hozzájárult.
- Február 22-én kerül megrendezésre, immár huszonharmadszor a Keszthelyi Városi Karnevál is, az esemény a város és környékbeliek számára szokásosan vidám és színpompás jelmezekbe öltözött farsangozókat vonultat fel.
- Február 22-én Balatonfüreden rendezik meg a Balatoni Bringa Farsangot. A téli túra immár hatodszor kerül megrendezésre az elszánt bringásoknak. A tavalyi túra nagy sikere bizonyította, hogy akár 365 napon keresztül is lehet a Balaton körül bringázni.
- A déli parton nem bringával, hanem autóval lehet majd felvonulni február 22-én. Balatonlellén 5. alkalommal újra jelmezekbe öltöznek a gépjárművek. Tavaly itt volt már „flúgos futam” Balatonboglár és Balatonlelle között, idén a jelmezbe öltöztetett autók felvonulnak a lellei Kishegyre, is ahol kulináris események várják az autós farsangolókat.
A felsorolás csak töredéke azoknak az eseményeknek, amelyek a következő hónapokban zajlanak a Balatonon, ugyanakkor ezek szorosan csatlakoznak az 1000 indok a Balaton mellett kampány programjához, amelynek célja, hogy megmutassa: a Balaton nem zár be a nyári szezon végén – mondta Princzinger Péter, a VisitBalston365 ügyvezetője.
A VisitBalaton365 weboldalán (https://visitbalaton365.hu/) keresztül az érdeklődők több mint 1500 szolgáltató és 80 fesztivál programjából válogathatnak 2025-ben is, így biztosítva, hogy az őszi-téli időszak is tele legyen élményekkel, de akár az év minden hónapjára megtalálják azt a turisztikai kínálatot, amit csak a Balaton képes nyújtani” – tette hozzá a szakember.