A falusi múlt jelképei a Káli-medence mosóházai (likebalaton.hu)

A mosóházak különleges, a Káli-medencére jellemző épületek, amelyek fontos közösségi csomópontok voltak. Ide jártak a falu asszonyai mosni, közben volt idő megtárgyalni a falu ügyes-bajos dolgait. A legtöbb mosóházat egészen az ötvenes évekig használták, ma pedig egy-egy falu múltidézőjeként állnak.

Fotó: Fortepan.hu/Kotnyek Antal

A Balaton-felvidék és a Káli-medence önmagában is különleges hely, a táj szépsége semmihez sem fogható. Olyan kincseket találunk a környéken, amelyeket sehol máshol, ilyenek például az egykori mosóházak is.

Zákonyi Ferenc, a Balaton egyik híres kutatóját is érdekelte a hagyományőrzés, a Balaton-felvidéket járva bukkant rá különböző településen a jellegzetes épületekre és tanulmányaiban írt is róluk.

„Ott, ahol a község szélén, vagy a közepén tiszta vizű forrás tört fel, épületet húztak föléje. Legtöbbször egy­szerű dongaboltozatos, néha cseréptetejű, félköríves bejáratú építményt, amelyben három oldalról keményfából készült deszkalapok húzódtak. Ezek­re lehetett rakni a kimosandó fehérneműt, amelyet a forrás vizében áztattak, szappanoztak, mostak és a mosófával verték ki belőle a vizet. Az állan­dóan folyó víz pedig elmosta a mosás szennyét. Utána, otthon, felakasztva megszárították a szép fehérre mosott ruhaneműeket – olvasható a likebalaton.hu oldalon, ahol a cikk folytatása is megtalálható.