A Csokonai Társaság hajdani tagjaira emlékeztek Hévízen (zaol.hu)

Emlékkoszorúk – e címet viselte az a hagyományteremtő szándékkal megrendezett irodalmi konferencia, melyen a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság elhunyt tagjaira emlékezett.

Az irodalomtörténeti konferenciát május 18-án rendezték meg: e napon született a társaság egykori tagja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő. Nemcsak előtte, hanem több, már az élők sorából eltávozott, a Csokonai Társaság összejövetelein megfordult író, költő, irodalmár előtt tisztelegtek a róluk szóló előadásokkal. Azokról szólt a konferencia, akiknek születésének vagy halálának kerek évfordulója van az idén.

– A cél kettős: az egyik, hogy emlékezzünk a régiekről és a Csokonai Társaság gondozza azoknak a barátainknak az emlékét, akik már nem lehetnek itt velünk. Másrészt, hogy gazdagítsuk Hévíz kulturális életét azzal, hogy nemcsak az októberi konferencián jelenünk meg, hanem más alkalmakkor is, és így szélesítsük a közönség látókörét, a hallgatóság gazdagodjon ezáltal – mondta el Tar Ferenc, az irodalmi társaság elnöke.

Az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett irodalmi emlékülésen Fisli István, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Úgy fogalmazott: Hévíz nemcsak a reumások Mekkája, hanem az irodalmat, a művészetet kedvelők egyik fellegvára is, hiszen Hévíz, a test gyógyító tava mindig is maga köré vonzotta a lelket erősítő kultúrát. Beszéde után sorra követték egymást az előadók, akik közül többen személyes emlékeiket is felidézték a határon belüli és túli, az egyetemes és magyar kultúrában kiemelkedő alkotókról.

– A Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság hévízi összejövetelein a 70-es évektől megfordult az egyetemes magyar művészeti és tudományos élet színe-java. A 90-es évek elejétől a baráti találkozók egyre nyitottabbá váltak a nagyközönség számára is, lassan kialakult az októberi Tanulmányi Napok szimpózium jellegű fő programja, mellette az esztendő során számos könyvbemutató, elő­adás, évfordulós megemlékezés szervezésével. Utóbbiakat azért is különösen fontosnak tartjuk, mivel – szerteágazó tagsági köréhez illeszkedve – a társaság szellemi horizontja Párizstól Marosvásárhelyig terjed. E sokszínűséget kívánjuk felmutatni 2018 irodalmi évfordulósai közül néhány korábbi társunk és általunk nagyra becsült alkotó életműve előtt tisztelegve – mondta el a zaol.hu munkatársának a konferencia után Szemes Péter esztéta, aki az emlékülést lehetővé tevő Magyar Művészeti Akadémia évfordulókra fókuszáló irodalmi pályázatára felfigyelt.

Az emlékező előadásokon Zalán Tibor a 70 éve született Baka Istvánról beszélt, Bokányi Péter a 25 éve elhunyt Bólya Péterről, Szemes Péter pedig Bécsy Tamásról, aki tanára volt a pécsi egyetemen. Cséby Géza költő, irodalomtörténész a 10 éve elhunyt Takáts Gyula életművét elemezte, a Kaposvárról érkezett Farkas Szilárd az 50 éve elhalálozott Hamvas Béláról szólt, Somogyi Zoltán Kaffka Margit kevéssé ismert költészetébe nyújtott bepillantást. Az előadások a személyes szálak felidézése és az irodalomtörténeti szakmaiság medrében haladtak. Mint Szemes Péter említette, a folytatás nem marad el, a Csokonai Társaság további terve, hogy az elhangzott előadások írásban is megjelennek.