A Csárdáskirálynővel kezdtek Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

Nagyoperettel indult a Balaton Színház idei évada. A bérleten kívüli előadásra már hetekkel korábban elfogytak a jegyek. Ez is azt bizonyítja, hogy Kálmán Imre darabját több mint száz évvel annak magyarországi bemutatója után is igen kedveli a közönség.

Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája. És kétségtelen, legtöbbször a Csárdáskirálynő dallamai hangzanak fel, mellyel a zeneszerző kiérdemelte az első helyet kora vezető operett-komponistái között. A Pesti Művész Színház hozta el Keszthelyre a darabot, melynek primadonnája Kalocsai Zsuzsa. Korábban sokszor eljátszotta már Szilviát, egy ideje pedig Cecília hercegnét alakítja.

„Sokkal színesebb egyéniség, egy sokkal rafináltabb nő, mint Szilvia, aki orfeumhölgy létére a második felvonás végén egy hatalmas nagy fináléban egy nagyon nagy erkölcsi tartásról tesz tanúbizonyságot. Tehát igazból ő, Szilvia az igazi nemes ebben a darabban, tehát ő ott megnemesedik. És hát Cecíliáról pedig bizony kiderülnek dolgok, hogy aki nagyon fennhordja az orrát, az nagyon nagyot tud zuhanni. Tehát ebből a szempontból ez egy nagyon hálás szerep, mert több oldalát meg tudja mutatni ebben egy színésznő.” – vélekedik a Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész.

A Csárdáskirálynő Kálmán Imre minden idők legnépszerűbb és legtöbbet játszott operettje. A premier helyszínén, Bécsben 533 estén át volt folyamatosan műsoron. Végigsöpörte Európát, és a New York-i Broadway-re is eljutott. A magyarországi bemutató 100. évfordulóját tavaly novemberben ünnepelték, azóta a jubileum jegyében számos társulat tűzte műsorára a darabot. A Pesti Művész Színház mellett a kecskeméti teátrumban is látható, ahol szintén szerepel Egyházi Géza, bár más bőrébe bújva. „Most már én az Edvin szerepéből kifele sodródom a korom miatt.” – kezdi a musical- és operetténekes. „Nyilván minden viszonyítás kérdése, hiszen hogyha egy olyan Cecília vagy olyan Feri bácsi áll az ember mellett, aki elhihető, hogy az én szüleim generációja, akkor még talán úgy működik a dolog, de az említett Kecskeméti Színházban például már Feri bácsit játszottam. Hát ez a világ sora. De benne maradt az életemben a Csárdáskirálynő, mint folytatás, ezek szerint. Hogyha ez működni fog, boldogan leszek Feri bácsi.”

Bár a Balaton Színház bérletes előadásai csak novemberben kezdődnek, addig sem marad teátrumi esték nélkül a közönség. Október 27-én Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatát hozza el a budapesti Bánfalvy Stúdió Keszthelyre.