A cél, hogy a Balaton közép-európai mintarégióvá váljon (veol.hu)

A Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Programjának célja, hogy a térség a természetesség és a magas életminőség egységes, közép-európai mintarégiójává váljon, állandó és ideiglenes lakói számára vonzó életminőséget nyújtson – hangsúlyozta Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. Beszélt arról is, hogy mivel a térség lakossága öregszik, és egyre nagyobb vonzerővel bír az időskorúak körében, meg kell teremteni az e korosztály igényeikhez illeszkedő egészségügyi ellátást, turisztikai vonzerőket is.

– Tény, hogy a jelentős mértékű magyarországi elöregedéshez képest is nagyobb mértékben öregszik a Balaton térségének lakossága. Azonban ennek oka pont az, hogy a térségbe sok olyan, aktív éveit máshol élő idős ember települ, akik nyugdíjasok lévén már nem kötődnek egzisztenciálisan eredeti lakóhelyükhöz – szögezte le a polgármester.

Bóka István kiemelte, a térség igen jónak mondható életminőséget és születéskor várható élettartamot tekintve. A főváros első, második és 12. kerületével megegyező, kedvező feltételei egyre inkább vonzzák az időskorúakat. Ebből adódóan a balatoni területpolitika nem problémát, hanem olyan feladatot lát, amely megteremti az időskorú népességhez illeszkedő turisztikai vonzerőket, valamint az egészségügyi ellátást is tartalmazó, infrastrukturális feltételeket.

– Ha ezeket sikerül biztosítani a régió korosodó helyi társadalmának, akkor ezzel az adottsággal egyben olyan turisztikai kínálatot tudunk teremteni, amely idevonzza Európa fizetőképes turisztikai keresletét. Az elöregedés mérséklését érintő erőfeszítések is fontosak, ugyanis a régió gazdaságának működtetéséhez biztosítani kell a jó szociológiai minőségű, aktív korú népességet is.

– A Balaton Kiemelt Térség népességmegtartó képességének fokozása, a turizmus alapú gazdaság diverzifikálása része a regionális fejlesztési elképzelésnek, de a közeljövőben megújuló, regionális fejlesztési koncepció egyik kiemelt területévé kell, hogy váljon. A megvalósíthatóságért a turizmus fejlesztésen túlmutató, jelentős, célzott kormányzati támogatásra van szükség – fogalmazott a polgármester a veol.hu-nak.