A bölcsőde mini, de az érdeklődés óriási (sonline.hu)

Egyre több minibölcsőde kezdi meg a működést Somogy megyében, nagy az igény a szolgáltatásra a munkába visszatérő szülők részéről. Nem egy, már működő intézményben úgy látják, érdemes lenne bővíteni a férőhelyek számát a jövőben, ha lenne arra lehetőség.

A jogszabálynak megfelelően hét gyermeket látnak el a Balatonszárszói Százszorszép Óvodához tartozó minibölcsődében is. – Nagy segítség a bölcsőde az édesanyáknak, hogy újra munkába állhassanak – mondta a sonline.hu-nak Magda Ilona intézményvezető.

– Itt nyugodt légkör fogadja a gyerekeket. A beszoktatás szempontjából az is nagy segítség, hogy házon belül válthat majd bölcsiről óvodára az arra megérett kisgyermek, hiszen egy épületben van a két intézmény.

Magda Ilona hozzátette: fél éve működik a szárszói minibölcsőde, s ezidáig kedvezőek a tapasztalataik. Egyelőre túljelentkezés van, hat kisgyermek vár jelenleg arra, hogy bekerülhessen a bölcsődébe. Így felmerült már annak gondolata is, hogy bővítenék az intézményt a jövőben, ha lenne rá lehetőség.

Kaposszerdahelyen a korábbi családi napköziből alakult minibölcsőde tavaly januárban, így a település az elsők között volt a megyében, ahol ilyen intézmény létesült. – Nálunk is van egy kisebb várólista, négy kisgyermek várja, mikor kerülhet be a bölcsődébe – mondta Jónás-Kertész Szilvia szakmai vezető, kisgyermeknevelő. – Így mi már holnap nekiállnánk a bővítésnek, ha lenne erre lehetőség. A szolgáltatást igénylő szülők többsége ingázik, javarészt Kaposvárra járnak dolgozni, nekik nagy segítség a bölcsőde.

Nem egy helyen pedig még beruházás zajlik a megyében, így több helyütt is nyílik majd minibölcsőde a közeljövőben. Van azonban, ahol egészen frissek a tapasztalatok a minibölcsődét illetően. Jutában és Somogyjádon egy hét települést felkaroló mikrotérségi társulás keretein belül, nem egészen két hete működik mini bölcsőde.

– Mindkét bölcsődére szükség volt, és már most úgy látjuk, hogy a jövőben is lesz rájuk igény a családok részéről – mondta Kurucz Gáborné intézményvezető. – Az volt az elsődleges cél, hogy a dolgozó szülőknek ne kelljen feltétlenül a városba vinniük a gyerekeket. Nagy segítség az is, hogy a családoknak nem kell fizetniük gyermekük bölcsődei ellátásáért, s többségében ingyenes étkeztetésre is jogosultak

A jádi bölcsődébe jár Bosztonics Novák Kinga két és fél éves gyermeke is. – Nyolc órába mentem vissza dolgozni, ezért számomra hatalmas segítség a minibölcsőde – mondta el kérdésünkre a somogyjádi szülő. Nagy értéknek tartja azt is, hogy rugalmasak az intézményben, s akkor sincs probléma, ha esetlegesen megcsúszik az idővel a szülő.

A kaposszerdahelyi intézményben egy bölcsődei dajka segíti még a gyerekek ellátását a szakmai vezető mellett. A szabad játékot részesítik előnyben, melyet tematikus foglalkozásokkal egészítenek ki. – Az önállóságra is nagy hangsúlyt fektetünk, igyekszünk arra nevelni a gyerekeket, ami megkönnyíti a szülők hétköznapjait is – tette hozzá Jónás-Kertész Szilvia. – Például, hogy mihamarabb szobatisztává váljanak a picik, és hogy könnyebben beilleszkedjenek majd az óvodába.