A barátságra építenek Szentantalfán (vitorlazzitthon.hu)

A Balaton környéki vendéglátókat, ezen belül a szőlészeket, borászokat is próbára teszi a 2020-as szezonkezdés. A koronavírus járvány okozta helyzetben ugyanis az előre letervezett menetrend teljesen megváltozott, ugyanakkor a szőlőben nem állhat meg a munka. Közben szinte minden pincészet alkalmazkodva a jelenhez, különböző megoldásokat keres a túléléshez. Dobosi Győzővel a Balaton Borrégió Borrégiós Tanácsának elnökével a Vitorlázz Itthon készített interjút. 

A bornagykereskedelem gyakorlatilag teljesen megállt – jelentette ki a Vitorlázz Itthonnak a Balaton Borrégió Borrégiós Tanácsának elnöke. Dobosi Győző elmondta: a legtöbb pince fővárosi vagy országos nagykereskedőknek szállított, amelyek a bor nagy részét étteremben, szállodában, turizmushoz kapcsolódó helyen értékesítették. A szentantalfai borász szerint akinek van, a webshopok még valahogy mennek. Ugyanakkor jó pár termelő már jelezte, hogy a korábbi szóbeli megegyezés ellenére a szőlőfelvásárlásokat már visszamondták – tette hozzá.

A balatoni borászok és helyi szervezetek ugyanakkor összefogtak és közösen adtak be egy több pontból álló beadványt.  A javaslat legfőbb eleme, hogy a turisztikai szereplők mellett a borászatokra is kiterjesszék a járulékkedvezményt. Kérték valamiféle területalapú segítséget is annak érdekében, hogy a szőlészeti dolgozókat meg tudják tartani. Kitértek a pályázatokra, ugyanis a Balaton körül nagyon sokan szerencsére sikeresen pályáztak és fejlesztettek az elmúlt években. Azt kérték, hogy az irányítóhatóságok enyhítsenek a vis major helyzetben a korábban vállalt kötelezettségeken – sorolta Dobosi Győző.

A borász család a tavalyi évben új birtokközpont építésébe is fogott, ennek befejezéséhez partnereiktől, barátaiktól kérnek segítséget. „Kidobtunk egy olyan lehetőséget, ami áthidalja a financiális gondokat. Előrehozott vásárlási csomagokat raktunk össze, amit meg tudnak vásárolni a borkedvelők, és amint megnyitunk ezeket fel lehet használni. Különböző kedvezményeket és ajándékokat raktunk mellé csomagtól függően. Bizakodva nézek a jövő felé itt is, mert sok ígéretet is kaptunk. Ha ez összejön, akkor mire lemegy a járvány ki is tudunk nyitni.” – fogalmazott Dobosi Győző.

A teljes interjú a www.vitorlazzitthon.hu oldalon érhető el.