A Balatonnál is lehet akciós ajánlatot találni (penzcentrum.hu)

Az ország nagy wellness városai gyakorlatilag dugig vannak, már csak horror áron találni szállást. Aki azonban mégis szeretné jó áron kipihenni az ősz fáradalmait, az is találhat magának olcsó ajánlatokat, csak alaposan körül kell nézni az akciós ajánlatok között.

A SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja, ezen juttatás nélkül nem is lett volna emelkedés a belföldi turizmusban a tavalyi évben – mondta el Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója egy szeptemberi sajtótájékoztatón. Nemcsak többen utaznak a SZÉP-kártya miatt, de többet is költünk, mintha saját zsebből fizetnénk a nyaralást. A munkáltatók a bevezetés óta 130 milliárd forintot utaltak át a munkáltatóknak – tudósít a penzcentrum.hu.

Kiemelkedő mértékben nőtt a belföldi turizmus tavaly októberben: az előző év azonos időszakához képest 9,6 százalékkal nőtt a magyar vendégek száma, ami így meghaladta az 530 ezret – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója decemberben. Várhatóan idén is hasonló tendenciára lehet készülni, hiszen a fogyasztás mértéke,üteme nem mutat csökkenést.

A portál szerint aki szívesen wellnessezne az elkövetkező napokban családostul, annak már annak vagy nagyon messzire kell utazni érte, vagy mélyen a zsebébe (pihenő kártyájába) kell nyúlnia.  Aki mégis elutazna kipihenni az ősz fáradalmait, de nem szeretne százezreket költeni, azok számára is vannak remek ajánlatok – ezeket szedte össze most a Pénzcentrum.  A balatoni hotelek közül a balatonalmádi négycsillagos Hunguest Hotel Bal Resort szállodájában tölthet el 2 éjszakát félpanzióval, aki még időben lefoglalja a szállást az Aldi Travel oldalán: fejenként 23 990 forintért 2 éjszakára, a szintén négycsillagos siófoki CE Plaza Hotelben 2 felnőtt 3 napig 42 900 forintért szállhat meg, ha a Tesco utazás oldalán foglal – állítja a portál.